Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 989 találat lapozás: 1-30 ... 931-960 | 961-989
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Verestóy Attila

2016. június 6.

Jakab szerint Verestóynak le kell mondania
Verestóy Attilát, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnökét okolja Jakab Áron Csaba újraválasztott székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő, amiért az érdekképviselet gyengén szerepelt a helyhatósági választásokon. Azt is kilátásba helyezte, hogy kilép a szövetségből.
”Az RMDSZ az a szervezet, amely lehetőséget jelent a fejlődésre. Ezért fontos, hogy a szövetség polgármestereket, önkormányzati képviselőket állíthasson és bejusson a parlamentbe, esetleg kormányra kerülhessen. Nem lehet a közösség döntéseit megkerülve, figyelmen kívül hagyva, manipulálva elérni ezt az eredményt” – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Jakab Áron Csaba.
Szerinte mégis az utóbbi jelenségre volt példa az elmúlt időszak: Verestóy Attila részvételével olyan döntések születtek, amelyek nem segítik az RMDSZ erejét, létét, fejlődését, parlamentbe jutását. Példaként a szövetség előválasztását emelte ki, amely egy „kizáró, személyre szabott előválasztás volt”.
Jakab úgy gondolja, az RMDSZ felsőbb vezetése olyan kampánycsapatot állított össze, amely nem ismeri a város működését, az önkormányzat munkáját, ráadásul az érdekképviselethez hű tanácsosok folyamatos megaláztatásnak és manipulációnak voltak kitéve. Úgy látja, ezeknek a döntéseknek tulajdonítható, hogy az RMDSZ gyengén szerepelt az udvarhelyi helyhatósági választásokon.
„Ezért az eredménytelenségért, sikertelenségért, úgy gondolom, nem a másod- vagy harmadvonalban tevékenykedő embereket vagy végrehajtókat kell hibáztatni, hanem elsősorban a döntéshozóknak kell vállalniuk a felelősséget. (…) Úgy gondolom, Verestóy Attila szenátornak le kell mondania széki elnöki tisztségéről” – jelentette ki.
Jakab Áron Csaba ugyanakkor azt is elvárja, hogy Verestóy ősztől ne vállaljon szenátori tisztséget, mivel ezzel kompromittálja az RMDSZ-t, csökkentve a szövetség parlamentbe jutásának esélyét. „Amennyiben a mostani bukást magyarázni, elsinkófálni szeretnék, én fel fogom függeszteni az RMDSZ-tagságomat” – szögezte le. Hozzátette, ez esetben más párt színeiben sem szeretne politizálni.
Fülöp-Székely Botond |
Székelyhon.ro

2016. június 23.

Jakab szerint a helyi RMDSZ átalakult egyféle sunnyogók szervezetévé
Szóban már jelezték Jakab Áron Csabának, az RMDSZ udvarhelyi alelnökének, hogy a szövetség nem járul hozzá tanácsosi mandátumának érvényesítéséhez – tudatta az érintett csütörtöki sajtótájékoztatóján.
„Az RMDSZ-nek szerintem nagyon csúfos bukása volt a székelyudvarhelyi választásokon. Továbbra is úgy gondolom, sőt elvárom, hogy valaki vállalja fel ezért a felelősséget” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Jakab Áron Csaba, a szövetség udvarhelyi alelnöke. Kijelentésével elsősorban Verestóy Attila szenátorra célzott, aki szerinte döntéseivel közvetlenül hozzájárult a rossz eredményhez. Rámutatott, több helyi RMDSZ-tag is osztja a véleményét, ők azonban félnek, vagy nem akarnak „még” szót emelni az ügyben.
„A tényleges felelősségvállalás helyett, amit korábban is elvártam, beindult egyféle ellehetetlenítési, rágalmazási hadjárat. (…) Időközben megpróbáltak lekenyerezni, majd amikor rájöttek, hogy a rágalmazások miatt tényleg jogi útra terelem a történetet, fenyegetéseket kaptam” – mesélte Jakab a szövetségen belüli történéseket. Az Udvarhelyi Híradó kérdésére válaszolva elmondta, konkrét ügyészségi feljelentést tett azért, mert az RMDSZ kiszivárogtatással vádolta. Határozottan cáfolta, hogy ilyet tett volna, sőt sejtései is vannak, hogy ki lehetett az, aki közzétette a botrányos szövetségi gyűlésről készült felvételeket.
„Ez ugyanaz az elterelés, ugyanaz a gyáva sunnyogás, amire én nem tudok reagálni” – jelentette ki az őt ért vádakkal kapcsolatban. Jakab szerint, ha a párt továbbra is megpróbálja elkendőzni az igazságot és kerüli a felelősségvállalást, akkor a parlamenti választásokon sem számíthatnak jobb eredményre az udvarhelyinél. „Nem azért, mert az RMDSZ-ben nincsenek felkészült, arra érdemes emberek, hanem mert a szervezet időközben átalakult egyféle sunnyogók szervezetévé” – fűzte hozzá. Véleménye szerint az RMDSZ továbbra is képes tenni a közösségért, a szövetséget „belülről kell jobb útra terelni”.
Az RMDSZ Hargita megyei vezetősége szóban tájékoztatta Jakab Áron Csabát, hogy nem fogják visszaigazolni tanácsosi mandátumát pénteken. „Ez nem lehet ok arra, hogy az ember meghunyászkodjon, és gyakorlatilag – mint ahogy a legtöbben teszik – kisebb előnyökért feladja azt az erőt, amiben hisz” – jelentette ki Jakab.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

2016. augusztus 5.

Csalók minden mennyiségben
A tények eltagadásának nyújtotta kórképét az az „eposzi” küzdelem, mely egy volt miniszterelnök és egy miniszter tudományos fokozatának ki nem érdemelt voltáról folyt. No de nem erről kívánok az alábbiakban szólni, hanem arról, miért is jelentik ezen esetek csupán a csúcsát a jéghegynek, és hogy ennek milyen következményeivel kellene számolni. Nem elégséges ugyanis csalóknak és pernahajdereknek bélyegezni az államférfiakat – különben bukásukat nem e leleplezésnek köszönhetik, habár jogállamibb tájakon ez bőven elegendő lett volna ahhoz, hogy örök időkre eltűnjenek a süllyesztőben, de nálunk előbb kell valakinek megbuknia, és csak utána deríthető ki róla hivatalosan is az igazság —, szóval tanácsos lenne alaposan átvilágítani azt a magát tudományosnak és oktatóinak nevező gépezetet is, mely a hamis okleveleket kiállítja.
Nyílt titok, a megsokasodó esetek ismételten felhívják rá a figyelmet, hogy a hazai egyetemeken valóságos diplomagyárak működnek, s nem csupán a doktori címek odaítéléséről van szó. hatvanas évekbeli emlékeim szerint is léteztek példák arra, hogy diáktársak pénzen vett államvizsgadolgozatokkal szereztek képesítést, mi több, hallottam hitelt érdemlő forrásból olyanról is, akinek magának doktori címe ugyan nem volt, de doktori dolgozatot azért összefércelt egy megrendelőnek, és az illető átment a szűrőn. Vajon milyen „szűrő” lehetett az?
Nem titok, hogy az oktatásbeli korrupció, a csalók eme iparága a rendszerváltás után hatalmas lendületet vett, és mára a hamis oklevelekkel érvényesülést keresők országvesztő veszélyforrássá változtak. Tízezrekre rúg a doktori címek száma, ha azoknak csak egyötöde hamis, és azok birtokosaiból egyszerre ketten is kormánytagok, hányan lehetnek a kevésbé exponált helyeken a minisztériumokban és az adminisztráció alsóbb fokain? Ezek mind szakértőkként adják ott a tanácsot, és hozzák a döntéseket, holott arra semmi valódi jogcímük nem lenne, és csak csődbe vihetik a közügyek intézését.
Amit lépten-nyomon bizonyítanak a tények – s akkor kezdődik azok letagadása. Erre külön „iparág” szakosodott. Kelemen Hunor ezredes ködvágóban osztja a parancsot, Verestóy Attila, a másik ezredparancsnok pedig erdőben bujkáltatja katonáit... De van a román politikusok között is néhány, aki még tisztelegni sem tud. Na meg olyan, mint Robert Turcescu, aki még a rangját is hol elveszti, hol megszerzi, hol titkosan, hol nyíltan.
A legédesebb az élsportolók előléptetése. Kevés olyan ország van, ahol tiszti rangban mérik a sportteljesítményeket, vegyük csak a tábornokokat. Köztük van a mi Jenei Imrénk. Ő az egész közül a legártatlanabb. Aztán ott a sorban a kézilabdás Corel Oţelea, a kenus Ivan Patzaichin, a teniszező Ilie Năstase, s nőként a valahai kajakos olimpiai bajnok és jelenlegi sportminiszter, Elisabeta Lipă. S mindezek felett pedig a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon leszereplő román válogatott edzője, a Tata Puiunak becézett Anghel Iordănescu, akit a francia lapok is csak úgy hívnak: Papa Poule (Csirke Tata), a generális.
Nem tudom, más miként van, én nem mennék egyikkel sem harcba, néhányukkal már csak azért sem, mert – enyhén szólva – észbeli képességeik eléggé korlátoltak. Persze, amiképpen az életben nem a tisztség teszi az embert, a tábornokot sem a rang emeli hadvezérré. De előre elvesztett az a csata, ahol tehetségtelen és tudás nélküli, tehát dilettáns a parancsnok.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. szeptember 9.

Kihívója akadt Verestóynak
Ketten jelentkeztek szenátorjelöltnek Udvarhelyszékről, illetve szintén ketten nyújtották be dokumentációjukat a képviselőjelöltséghez a széki RMDSZ-nél. Péntek délben járt le a határidő.
Péntek délig lehetett leadni a szenátori és képviselői jelentkezéseket az RMDSZ udvarhelyszéki területi szervezeténél. A székiek közleményben tudatják, hogy az említett határidőig két személy, Verestóy Attila és Antal István Lóránt iktatta a szenátori jelöltséghez szükséges dokumentációt, illetve szintén ketten jelentkeztek képviselőnek: Birtalan József és Sebestyén Csaba István.
Nincs más hátra, mint rangsorolni – titkos szavazással
Az udvarhelyszéki RMDSZ bővített küldöttgyűlésen dönt a képviselő- és szenátorjelöltek rangsoráról, melyet szeptember 22-én tartanak. A 445 fős küldöttgyűlésen a jelöltek titkos szavazással döntenek majd a rangsorról.
Székelyhon.ro

2016. szeptember 22.

Verestóy és Birtalan vezet, Biró helye nincs kőbe vésve
Rangsoroló küldöttgyűlést tartott csütörtök este az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete, ahol a szövetség elnöke arra biztatta a jelenlévőket, egyezzenek bele, hogy az MPP elnöke képviselje a parlamentben Udvarhelyszéket. Ez ellen többen is felszólaltak. A szavazás után Verestóy Attila és Birtalan József került a szenátori, illetve parlamenti képviselői jelöltlista élére.
Birtalan József huszonegy éve dolgozik az RMDSZ-ben, mint csütörtök este a Székelyudvarhelyi Rákóczi Centerben elmondta, azért vállalta a parlamenti képviselői jelölést, mert hiszi, hogy a közösségért, illetve a szervezetért végzet munkája többet ér, mint egy csonka polgári–szövetségi összeborulásból származó MPP-s jelölt.
Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke képviselőjelöltként fontosnak tartja a birtoklevelek kiállítását, valamint azt, hogy olyan oktatási rendszert hozzanak létre, aminek köszönhetően a vidékiek büszkék lehetnek tudásukra és arra, hogy gazdálkodnak.
Antal Lóránt szenátorjelölt, a leköszönő Antal István parlamenti képviselő fia kijelentette, nem édesapja tette meg az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) vagy a Magyar Ifjúsági Értekezlet ( MIÉRT) elnökévé, viszont tőle tanulta meg, hogyan kell szolgálni a közösséget.
Verestóy Attila szenátor, noha azt érezte, hogy már át kellene adni a stafétát a fiataloknak, mégis vállalja az újbóli megmérettetést, ugyanis sokan arra kérték, ne vonuljon vissza, van még mit tennie.
A küldöttek végül 303 érvényes szavazatot adtak le a parlamenti képviselőjelöltekre, amiből 227-et Birtalan József kapott, 76-ot pedig Sebestyén Csaba. A szenátorjelöltek rangsorát Verestóy Attila vezeti 194 szavazattal, őt követi Antal Lóránt 112 vokssal.
Még nem biztos Biró befutóhelye
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a gyűlésen kijelentette, Udvarhelyszéken nagy szavazóbázisa van az MPP-nek, ezért határoztak úgy, hogy itt adnak befutó parlamenti képviselői helyet Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének. Hozzátette, a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) még nem véglegesítette döntését, ezt szeptember végi gyűlésükön fogják megtenni.
A helyiek viszont attól tartanak, hogy Udvarhelyszéknek nem lesz idevalósi, RMDSZ-es parlamenti képviselője – közölte Bokor Sándor parajdi polgármester, hogy tizenöt kollégájával miért fogalmaztak meg egy kérést a szövetség felső vezetéséhez, melyben tiltakoznak az ellen, hogy a képviselői jelöltlistán befutóhelyet kapjon Biró.
Asztalos Ferenc volt parlamenti képviselő szerint Biró nem maximalizálja, hanem minimalizálja a szövetségre leadott voksok számát. Véleményükhöz több elöljáró is csatlakozott, kérve, hogy a SZÁT gondolja át döntését.
A felszólalásokra reagálva Kelemen Hunor hangsúlyozta, Udvarhelyszék nem mArad parlamenti képviselő nélkül, és Biró jelöléséről még konzultálni fognak. Egyébként Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ területi elnöke sem támogatja Biró Zsolt jelölését. Szerinte szeptember elején nem volt megérve az idő arra, hogy a SZÁT ilyen döntést hozzon, ám a következő, az egy hét múlva tartandó ülés már megfelelő lesz. A szenátor azt szeretné, ha a polgáriak elnöke a Maros megyei listán indulna.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

2016. szeptember 23.

RMDSZ: Udvarhelyszék szóban is beolvasott Kelemennek
Nyíltan szembehelyezkedett az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete a szövetség központi vezetőségével annak kapcsán, hogy itt biztosítanának befutó helyet a decemberi parlamenti választáson Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt ( MPP) elnökének.
A területi szervezet csütörtök esti, a képviselő- és szenátorjelölteket rangsoroló ülésén a több mint háromszáz küldött közül többen kifogásolták az eseményen jelen lévő Kelemen Hunor szövetségi elnöknek, hogy az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) a megkérdezésük nélkül döntött úgy, miszerint az MPP elnökének adja az Udvarhelyszéket megillető, befutónak számító helyet a szövetség Hargita megyei képviselőjelölt-listáján. Mint arról már beszámoltunk, 15 udvarhelyszéki polgármester írásos beadványban is sérelmezte ugyanezt, arra kérve az RMDSZ döntéshozóit, hogy változtassák meg a döntést.
Bokor Sándor parajdi polgármester megismételte: attól tartanak, hogy Udvarhelyszéknek nem lesz RMDSZ-es parlamenti képviselője. Sőt a Székelyhon portál helyszíni tudósítása szerint Asztalos Ferenc volt parlamenti képviselő a gyűlésen elhangzott felszólalásában úgy vélekedett: Biró nem maximalizálni, hanem minimalizálni fogja a szövetségre leadott voksok számát.
Hasonló álláspontot képviselt Verestóy Attila szenátor, a szövetség udvarhelyszéki szervezetének elnöke is, közölve: egyáltalán nem támogatja, hogy Biró Zsolt legyen a széki képviselőjelölt, inkább azt szeretné, ha az MPP elnöke Maros megyeben kapna bejutó helyet. Markáns véleményt fogalmazott meg a Bukaresti parlamentből több mint két évtized után leköszönő Antal Isván, aki szerint az RMDSZ vezetőségének a helyi döntést kell elfogadnia ahelyett, hogy saját döntését ráerőltetné a tagokra. A felszólalók arra kérték a szövetségi elnököt, illetve a területi elnököt, hogy a SZÁT szeptember végi ülésén gondolják át az MPP-vel kötött megállapodás eme fejezetét.
Kelemen Hunor a gyűlésen kijelentette, Udvarhelyszéken nagy szavazóbázisa van az MPP-nek, ezért határoztak úgy, hogy itt adnak befutó parlamenti képviselői helyet Biró Zsoltnak. Az RMDSZ elnöke hozzátette, a SZÁT még nem véglegesítette döntését, a testület jövő heti ülésén fog határozni, addig pedig még konzultálni fognak Biró jelöléséről.
Egyébként a titkos szavazással eldöntött rangsoroláson 303 érvényes szavazatból Birtalan József képviselőjelölt 227, Sebestyén István-Csaba 77 voksot kapott; a szenátorjelöltek közül Verestóy Attila 194, Antal István Lóránt pedig 112 szavazatot szerzett a 306 érvényes voksból.
Az RMDSZ és az MPP szeptember 15-én kötött a parlamenti választásokra és a következő parlamenti ciklusra vonatkozó együttműködési megállapodást. Ebben az RMDSZ két, befutónak számító képviselőjelölti helyet ajánlott fel jelöltlistáin az MPP-nek az utóbbi támogatása fejében. A SZÁT határozata szerint az egyik Háromszéki és az udvarhelyszéki képviselői helyet kapja meg az MPP. Az MPP elnöksége a Háromszéki mandátumra Kulcsár Terza József Kovászna megyei elnököt, az udvarhelyszéki helyre pedig Biró Zsolt országos elnököt jelölte.
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 26.

Szavazatminimalizáló ellentétek
Nem ígérkezik békés, boldog kapcsolatnak az MPP és az RMDSZ két éve kötött, az idei törvényhozási választásra és a következő parlamenti ciklusra megerősített politikai érdekházassága.
Amelynek szükségességét mindkét alakulat a „násznép", vagyis esetünkben az erdélyi magyar közösség érdekeivel indokolta, azt magyarázva, hogy nem lehet kockáztatni a magyarság Bukaresti parlamenti jelenlétét. (Más kérdés, hogy az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ gyakorlatilag az ötszázalékos bejutási küszöb alulteljesítése esetén is ugyanannyi képviselőt és szenátort juttatna a törvényhozásba, viszont a jelek szerint sosem árt kicsit „ráhozni a frászt" a választókra.)
Még meg sem száradt a tinta a két alakulat vezetői által szeptember 15-én szentesített megállapodáson, és az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete egyértelművé tette: nem kér az oda „ejtőernyőzött" Biró Zsoltból, indítsák máshol az MPP elnökét. Valahol érthető is az ágálásuk, miszerint a szövetség vezetősége egyoldalúan, a területi szervezet előzetes konzultációja nélkül döntött az ügyben. Ráadásul az utólagos magyarázatok szerint a döntés egyfajta büntetésként is felfogható amiatt, hogy az RMDSZ elveszítette a helyhatósági választásokat az MPP-vel szemben Székelyudvarhelyen.
Arról nem beszélve, hogy Kelemen Hunorék – vélhetően számolva a későbbi berzenkedésekkel – még a rangsoroló ülések előtt kijelölték azokat a területi szervezeteket, amelyeknek biztosítaniuk kell a polgáriaknak megígért bejutó helyeket. Ilyenformán személyi kérdéssé redukálódott az ügy, amely már nem is arról szól, hogy az RMDSZ melyik területi szervezete húzza a rövidebbet, hanem hogy Biró az udvarhelyszéki Birtalan József vagy a Maros megyei listán harmadik Császár Károly rovására szerez-e képviselői mandátumot. Viszont a döntés mögött meghúzódó rációról maga Verestóy Attila szenátor sem tudta meggyőzni híveit, inkább meglovagolta a széki polgármesterek és küldöttek elégedetlenségét.
Pedig nagyon úgy fest, hogy a botrány elharapózása egyáltalán nem használ a közös választási kampányra készülő RMDSZ-nek és MPP-nek. Sőt megjósolható, hogy ha nem sikerül idejében lecsillapítani a kedélyeket, akkor nem maximalizálni, hanem ellenkezőleg, minimalizálni fogják a szavazatokat.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 28.

Burkolt ellenkampány, avagy a lavírozás arcátlan technikája
Két héttel ezelőtt az Érmelléki Kiskereki Betyárfesztivál első napján értekezlet-dömping tombolt csupa olyan uniót fényező és népszavazás ellen agitáló témakörben, mint Az Európai Unió fontossága, Európa jövője tőlem függ, Euroszkepticizmus és annak következményei, Tolerancia és kölcsönös elfogadás, Demokratikus szerepvállalás és állampolgári részvétel Európában, A sztereotípia megbélyegzést eredményez.
A 25 ezer eurós falunapi expozékban Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő és Szabó József frissen kinevezett megyemenedzser értekezett. Tették mindezt a magyarországi kényszerbetelepítés ellen kiírt népszavazás előtt három héttel. Majd pár napra rá Markó Béla, az RMDSZ fő megmondóembere „magánvéleményként” fejtette ki az ultraballiberális Népszavának, hogy egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a menekültkérdés érinti-e az erdélyi magyarokat vagy sem. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani” – fogalmaz Markó, aki köztudottan még ma is marionettfiguraként mozgatja – a román titkosszolgálatokat felügyelő Verestóy Attila szenátorral karöltve – az erdélyi magyar képviselet frontembereit. Tegnap már úgy „fordította” Markót a pesti Soros-média, hogy „nem szerencsés a határon túli magyarok szavazati joga”, talán vissza is kellene venni tőlük a magyar állampolgárságot és az azzal járó jogokat. A hazai aláfestést pedig a Transindex és a Maszol biztosítja az október 2-i kvótareferendum ellenzőinek, mely internetes portálok szintén RMDSZ-kézen vannak.
Az előbbieket megfejelve az egyik, Szabó Ödön befolyása alatt álló Nagyváradi napilap Ellenkampány indult Erdélyben címmel – Október 2-án az emberség a tét alcímmel közöl propagandaanyagot, amit a Ne népszavazz! nevű, magyarul helyesen nem tudó, arctalan Facebook-csoport kampányaként népszerűsít, miközben megyeszerte minden RMDSZ-irodában gyűjtik a levélszavazatokat, és látványosan hirdetik, hogy „mi sem kérünk a migránsokból”. Ezzel párhuzamosan minden városban megjelentek a szavazást ellenző plakátok is, ugyancsak névtelen terítőkkel.
A „szövetség” eme tudathasadásos állapota kissé emlékeztet a 2014-es romániai elnökválasztásra, amikor az RMDSZ hivatalosan nem támogatta egyik jelöltet sem, közben Victor Pontát népszerűsítő tulipános-rózsás szocialista plakátok és molinók tucatjai jelentek meg az éjszaka leple alatt szerte Erdélyben.
A kvótareferendum, illetve a Kárpát-medenceében élő magyarok jövőjének, valamint az egymás iránt érzett felelősségnek ilyesfajta elpolitizálása a hazai parlamenti választások előtt érdekes megközelítése a nemzetpolitikának. Markónak és társainak a szocialista megfelelési kényszere, a jól szervezett és jól álcázott FIDESZ ellenes aknamunkája már rég nem tabutéma az erdélyi magyarok tudatában, még akkor sem, ha arctalan csoportok mögé rejtik is azokat.
De sebaj, a parlamenti választások előtt a kereszténydemokrata Semjén Zsolt újra belovagol majd fehér lovon Székelyföldre, Gyurcsány Ferencék meg minden bizonnyal ismét kiköhögik a júdáspénz rájuk eső részét.
Szóval tudnak lavírozni az RMDSZ-es „okos fiúk”. És tudnak röhögni a magyar kormányon is, amelyet továbbra is a megszokott kényszerhelyzetben tartanak majd. Mert akár öt százalék alatt, akár öt százalék felett, ők mAradnak a „magyar” politikai tényező Erdélyben.
Sütő Éva
itthon.ma//szerintunk

2016. október 3.

Helyet a spágagyűjtögetőnek
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elmúlt negyedszázados tevékenységéről sokat elmond, hogy innen kerültek ki vagy ide kötődtek a szövetséget éveken, évtizedeken át irányító nagy öregek – Borbély László, Frunda György, Markó Béla –, akik ráadásul fontos kormányzati tisztségeket is kaptak, valahányszor a magyar szervezet hatalomra került valamely román koalíciós partnerével, ugyanakkor ez a csapat – nagyon úgy tűnik immár, végleg – elveszítette Marosvásárhely irányítását, s Székelyföld fővárosát képtelen visszafoglalni egy korrupcióval gyanúsított, nyíltan magyarellenes liberális politikustól.
Érthető hát, hogy pár nappal korábban, amikor nyilvánosságra hozták az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek neveit, sokak megkönnyebbülten sóhajtottak fel: végre egy olyan lista, amelyen nincsenek rajta a rég elkoptatott arcok, végre valamiféle megújulás jeleit látni. Aztán csakhamar kiderült: korai volt az öröm, a Maros megyei küldöttgyűlés ugyanis inkább jól megrendezett színjáték volt, semmint valós, demokratikus választás, s a szálakat éppen úgy a régi vagy új nagy öregek – Borbély László, Markó Béla, Kelemen Hunor – rángatták, mint korábban.  Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete évek, évtizedek óta összefonódott Verestóy Attila nevével. A szövetség szenátora elmozdíthatatlan, megrendíthetetlen, örök, és azonnal kijózanítja mindazokat, akik hisznek vagy legalábbis reménykednek az újratervezésben, az RMDSZ megújulásában. Ezúttal azonban nemcsak az örök szenátor, hanem Udvarhelyszék RMDSZ-es polgármesterei is teljes joggal csaptak az asztalra, amikor a Szövetségi Állandó Tanács korábban úgy döntött, Biró Zsolt MPP-elnök számára ott biztosítanak befutó helyet a szövetség listáin. Jogos felháborodásukat követően a Szövetségi Állandó Tanács is módosítani kényszerült korábbi döntését, s Biró Zsoltot végül mégiscsak otthonából, Maros megyéből juttatják be a bukaresti parlamentbe. Kétségkívül ott a helye, legalábbis, ha az MPP elnökének eddigi tevékenységét és kijelentéseit nézzük: a pártot sikeresen visszaterelte az RMDSZ ernyője alá, miközben kollegáit azzal igyekezett meggyőzni a kiegyezés szükségességéről, hogy ily módon a polgáriak polgármesterei által összegyűjtött „spágát” könnyebben eljuttathatják a megfelelő helyre.
Nagyjából ennyi tehát, itt egyelőre véget érni látszik a szövevényes történet az igazi érdekképviseletről, a magyar szövetségen belüli demokráciáról, a helyi szervezetek autonómiájáról, szakmaiságról, megújulásról, hitelességről…
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2016. október 4.

Az RMDSZ véglegesítette a bejutók névsorát
Megújul a szövetség parlamenti frakcióinak a fele
A magyar emberek a politika megújulását várják el az RMDSZ-től. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget akkor, amikor úgy döntöttünk: megújítjuk parlamenti frakcióinknak a felét. Olyan emberekkel veszünk részt december 11. után a törvényalkotás folyamatában, akik versenyképes tudással rendelkeznek, megvalósítható elképzelésekkel fel tudják vázolni, mit tudnak tenni azért, hogy az ország biztosabb alapokon álljon. A szövetség képviselő- és szenátorjelöltjei versenyképesek, meggyőződésem, hogy felkészültségükkel gazdagítani és befolyásolni tudják a parlamenti munkát – jelentette be Kovács Péter ügyvezető elnök október 3-án, hétfőn azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács a múlt hét végén véglegesítette a bejutónak tekinthető személyek neveit az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin.
Az ügyvezető elnök azt is hangsúlyozta, hogy olyan jelöltek indulnak a szövetség színeiben, akik a magyar ügy elkötelezettjei, akik az RMDSZ alapelveinek megfelelően prioritásként kezelik a közösség gyarapodását, kiállnak a magyar emberekért Bukarestben is.
A székely–szórvány együttműködésre kitérve Kovács Péter elmondta: ahogyan négy évvel ezelőtt Háromszék vállalta, hogy a Brassó megyei Markó Attilát saját listáján indítja, ezúttal 2016-ban a Hargita megyei lista negyedik, biztosnak számító helyét a Szeben megyei Benedek Zakariásnak adja át a székelyföldi megye. A SZÁT ugyanakkor arról is döntött a múlt hét végén, hogy megerősíti a Magyar Polgári Párttal kötött együttműködési szerződést: az MPP egy-egy jelöltje befutó helyen indul Maros és Kovászna megyében – ismertette.
Jó eredmény esetén befutónak tekinthető helyen a következő személyek szerepelnek:
Arad megye: Faragó Péter képviselőjelölt
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália képviselőjelölt, Cseke Attila szenátorjelölt
Brassó megye: Ambrus Izabella képviselőjelölt
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás képviselőjelölt, Verestóy Attila, Tánczos Barna szenátorjelölt
Kolozs megye: Csoma Botond, Hegedüs Csilla képviselőjelölt, László Attila szenátorjelölt
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza József képviselőjelölt, Fejér László- Ödön, Miklós Zoltán szenátorjelölt
Maros megye: Vass Levente, Csép Andrea, Biró Zsolt képviselőjelölt, Novák Zoltán szenátorjelölt
Máramaros megye: Apjok Norbert képviselőjelölt
Szatmár megye: Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselőjelölt, Turos Lóránd szenátorjelölt
Szilágy megye: Seres Dénes képviselőjelölt, Végh Sándor szenátorjelölt
Temes megye: Molnár Zsolt képviselőjelölt Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 5.

Ha párt lesz a szövetség
Nincs könnyű dolga egy magát érdekvédelmi ernyőszervezetnek nevező alakulatnak, ha választásokra készülődik. Demokratikus felépítésével, döntéshozatali mechanizmusaival dicsekedne, de óhatatlanul előtérbe kerülnek a pártreflexek, a felső vezetés olykor diktatórikus határozatai elégedetlenséget váltanak ki az alsóbb szinteken. Így járt az RMDSZ is, és nem csitulnak a kedélyek, hol egyik, hol másik helyi szervezet ágaskodik, nem akarja lenyelni a központi diktátumot.
A megyei jelöltállító közgyűlések csak látszólag demokratikus voltába még beletörődtek valahogy a küldöttek, ám azt sehogy sem akarják elfogadni, hogy az így meghozott – olykor kikényszerített – döntéseik is semmivé váltak a felsőbb érdekek miatt. Nemcsak az MPP-vel kötött egyezség, Biró Zsolt befutó helyének biztosítása okozott zűrzavart, hanem a csereberék, a „jó emberek” áthelyezése, a „vállalhatatlanok” kigittelése is. Egyre nagyobb az elégedetlenség, sorra jelentkeznek a lázadók, fenyegetőzők, és miután Verestóy Attila kierőltette a legfelsőbb fórum, a Szövetségi Állandó Tanács döntésének módosítását – átpasszolta Birót a hargitai listáról a Maros megyeire –, a bukarestiek is joggal remélhetnek hasonlót. Az elnök közvetlen munkatársai pedig háboroghatnak, hogy ilyen engedetlen társasággal nem lehet dolgozni, hogy képzeli minden kis helyi vezető, hogy beleszólhat, befolyásolhatja azt, amit a nagyok akarnak. Csúcsosodik a tudathasadás, egyre jobban pártosodik a szövetség.  Bizonyára az eddigi jelöltállításokkor is voltak viták, ám mostanig ezek nem szivárogtak ki, és nem váltottak ki ily mértékű elégedetlenséget. Nem szerencsés így nekifutni a kampánynak, amikor amúgy is kritikus az ötszázalékos küszöb elérése. Hiába a fiatalokkal feldúsított lista, jó néhány nagy öreg – Verestóy Attila, Márton Árpád, Seres Dénes – elmozdíthatatlan, és néhány megyében, például Biharban egyetlen új ember sem került befutó helyre. Szépen hangzik, hogy az esélyes jelöltek több mint fele új a pályán, s az ígéret, hogy felkészült, versenyképes szakemberek, ha ennyi kérdőjel, ellenérzés, vita övezi a listaállítást, a majdani siker is kétséges. És egyre kevésbé hihető, hogy többletszavazatot hoz a nagy összefogás, az MPP-s jelöltek felkarolása, ha elnöküket szinte csak erőszakkal lehet lenyomni az egyik szervezet torkán.  Minden jel szerint az RMDSZ-nek nem egy másik magyar párttal kell megküzdenie az őszi választásokon, hanem az emberek elégedetlenségével, közönyével. Amíg belső rendszere csak áldemokratikus, nehezen tudja elhitetni, hogy alkalmas a demokrácia építésére, hogy ismét a huszonhat évvel ezelőtt megálmodott valós ernyőszervezetté válhat, amely minden magyart képvisel. Összefoghat zsebpártocskával, újíthat csapatán, ilyen körülmények között az elveszített bizalom visszaszerzéséhez ez még kevés.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 8.

Párttámogatások
PÁRTTÁMOGATÁSOK. 2006 és 2015 között összesen 10 581 621 lejt, mai árfolyamon 2,37 millió euró adományt kapott az RMDSZ jogi és magánszemélyektől, ezzel a hetedik a párttámogatási listán – derül ki egy összesítő adatbázisból, amelyet a Wholi nevű, londoni székhelyű adatelemző cég készített. A kilenc év alatt kapott adományok összege nagyjából a felét teszi ki annak a mintegy 4 millió eurós éves támogatásnak, amelyet az RMDSZ a román államtól kap a romániai magyar közösség nevében. Az adatbázis szerint a legtöbb adományt a hajdani, azóta az NLP-vel egyesült DLP kapta, kilenc év alatt összesen 95 096 490 lejt, azaz 21,3 millió eurót. Az SZDP ennek szinte csak a felét, azaz 58 693 566 lejt (13,14 millió eurót), míg az NLP 23 811 685 lejt (5,33 millió eurót). Az összes párt magánszemély-támogatói közül Verestóy Attila szenátor, az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke a legbőkezűbb, ő 2007 és 2014 között 677 224 lejt (több mint 151 ezer eurót) adományozott az RMDSZ-nek. (Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 17.

Verestóy a Coldea-ügyről: a titoktartás leple alatt visszaélések is történhetnek a SRI-ben
A jelenlegi törvények nem alkalmasak arra, hogy a parlament valós ellenőrzés alatt tudja tartani a titkosszolgálatokat, így ezekben az intézményekben visszaélések is történhetnek – jelentette ki kedden a Maszolnak Verestóy Attila.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság titkárát annak kapcsán kérdeztük, hogy a testület egy hét múlva a SRI teljes vezérkarát behívta az ülésére tisztázni Florian Coldea tábornok tartalékállományba helyezésének hátterét. A politikus nagyon sok reményt nem fűz ehhez a meghallgatáshoz.
„Ez egy sokkal bonyolultabb helyzet, mint amit tisztázni lehetne egy bizottsági meghallgatáson. A jelenlegi törvényes keret sem segít abban, hogy a civil szféra betekintést nyerjen az erőszakszervezetek belső életébe” – fogalmazott a szenátor.
Verestóy elmondta, el tudja fogadni azt, hogy bizonyos szintű óvatosságra és titoktartásra szükség van minden államban a hírszerző szolgálatok tevékenységével kapcsolatban. „Csak sajnos alapos a gyanú, hogy Romániában a titoktartásnak és a bezárkózásnak a leple alatt visszaélések is történnek, törvényellenes cselekedetek is elrejtőzhetnek” – fogalmazott a szenátor.
A politikus szerint a civil – parlamenti – ellenőrzésnek éppen az lenne a feladata, hogy ezeket a visszaéléseket megelőzze, leleplezze. „Ez a rendszer jelenleg most önmagát ellenőrzi. Ez nem jelenti azt, hogy meg is tudja gyógyítani magát” – jelentette ki arra utalva, hogy Florian Coldeát a SRI-n belül megalakított bizottság tisztázta Sebastian Ghiță üzletember vádjai alól.
Erős, de nem részrehajló ellenőrzést kell gyakorolnia a parlamentnek a hírszerző szolgálatok fölött - jelentette ki a Coldea-ügy kapcsán kedden Klaus Johannis. Az államfő kifejtette: szerinte "legalább két vörös vonalat" kell meghúzni ahhoz, hogy a titkosszolgálatok és a politikusok megfelelően végezzék feladataikat. Johannis nem tartja jónak, hogy a titkosszolgálatok beavatkozzanak a politikába, másrészt azt is meg kell szerinte szabni, hogy a politikusok milyen mértékben avatkozhatnak bele a titkosszolgálatok dolgába.
Ilyen körülmények között Verestóy Attila szerint a parlamenti bizottság hatásköre a jelenlegi törvény adta lehetőségekre korlátozódik. Így például elkérhetik azokat a dokumentumokat, amelyekre alapozza a Florian Coldea ügyében vizsgálódó bizottság a tábornok ártatlanságát. Emellett a törvény kötelezi a titkosszolgálatokat arra, hogy a testület rendelkezésére bocsássák az általuk felhasznált közpénzek rendeltetését igazoló dokumentumokat.
A politikus elmondta, fontosnak tartja, hogy a jövő heti meghallgatáson „legalább a beszélgetés mélyreható legyen”. Emlékeztetett: a Coldea-ügyet vizsgáló bizottság a közvéleményhez csak egy rövid állásfoglalást juttathatott el, ám a parlamenti testület tagjai már a jelentésük részleteibe is betekinthetnek. Kérdésünkre hozzátette: amíg ezeket a részleteket nem ismeri, nem tud véleményt alkotni arról, hogy Florian Coldea követett-e el törvény- és szabályszegést.
Készül az új nemzetbiztonsági törvénycsomag
Arra a kérdésünkre, hogy miként lehetne javítani a titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzésének hatékonyságán, a szenátor azt mondta: a nyugat-európai országokban működő modelleket kellene alkalmazni Romániában is. „Angliában, Németországban, Franciaországban a civileknek valóban van hatalmuk az erőszakszervezetek felett” – jegyezte meg.
Verestóy tájékoztatása szerint az ellenőrzés hatékonyságát növelő módosításokat a készülő nemzetbiztonsági törvénycsomagba lehet majd foglalni. Emlékeztetett: a hazai titkosszolgálatok tevékenységét szabályozó törvények még a kilencvenes években születtek. „Az az egyik legnagyobb baj, hogy ezek a jogszabályok meghaladottak. A kilencvenes években Románia teljesen más helyzetben volt, nem volt a NATO és az EU tagja sem” – magyarázta a SRI tevékenységét ellenőrző bizottság titkára.
Cseke Péter Tamás
maszo.ro

2017. január 17.

Verestóy lett a parlament SRI-bizottságának titkára
Együttes ülésén döntött kedden a képviselőház és a szenátus plénuma a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság összetételéről. Verestóy Attila szenátor titkári teendőket lát majd el.
A testület elnökévé a Szociáldemokrata Párt (PSD) által jelölt Adrian Ţuţuianu szenátort választották 366 támogató és 2 ellenszavazattal. A bizottság alelnöke a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által javasolt Marian Gheorghe Cupşa képviselő lett, a testület titkári tisztségét pedig az RMDSZ által jelölt Verestóy Attila szenátor töltheti be.
A SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság további tagjai: Doina Federovici, Radu Băbuş, Gabriel Nasra (mindhárman a PSD részéről), Cezar Preda és Ioan Cristian Chirteş (mindketten a Nemzeti Liberális Párt képviseletében), valamint Manuel Costescu (USR). Megválasztása után Adrian Ţuţuianu bejelentette: a bizottság levélben fogja kérni Eduard Hellviget, a SRI igazgatóját, hogy számoljon be a bizottságnak a Coldea-ügyről. A bizottsági elnök szerint az ügyet mihamarabb tisztázni kell és a testület eldönti azt is, hogy meghallgassák-e a tisztségéből felfügesztett Florian Coldeát is.
Egyébként a bukaresti parlament két házának hétfői együttes ülésén elhalasztották a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) tevékenységét felügyelő bizottság megalakítását. A halasztást Eugen Nicolicea, a képviselőház jogi bizottságának elnöke javasolta amiatt, hogy a pártok csak képviselőket javasoltak, holott ott az öttagú testület összetételében három képviselő és két szenátor szerepel. Különben a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselői kivonultak a törvényhozás plenáris üléséről, mert az alakulat egyetlen képviselője sem kapott helyet a SRI és a SIE tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottságokban.kronika.ro
Erdély.ma

2017. február 21.

25 éve történt – platformosodás és „egységnyilatkozat”
Az RMDSZ, bár eredeti célja az volt, hogy integráljon lehetőleg minden erdélyi magyar szervezetet, alapszabályzatát tekintve pártként kezdte működését az első kongresszus után, piramis-elv mentén építkezve.
A kongresszus választotta a nagyválasztmányt, majd az választotta meg az elnökséget. E szigorú építkezési elv oldódott valamelyest a második kongresszuson, de a strukturális és eszmei sokszínűség valamiféle demokratikusnak mondható reprezentálására a két kongresszus közötti kulcsszervben (amit neveztek Választmánynak, Küldöttek Országos Tanácsának, majd Szövetségi Képviselők Tanácsának) várni kellett még a brassói kongresszusig. 
Brassóban 1993 januárjának közepén nyert megfogalmazást az a program és az az önszerveződési elv, melyhez, ha hűek maradnak a választott vezetők, akkor ma, bizton mondhatom, másként állnánk. 
A brassói határozatok egyik előkészítő mozzanata volt az 1992 elején, negyed évszázada beindult platformosodás. Két platform alakult meg ebben az időszakban. A nemzeti konzervatív Erdélyi Magyar Kezdeményezés (mely az agyagfalvi autonómia-kezdeményezésről elhíresült Székelyföldi Politikai Csoportnak volt az utódszervezete), valamint a liberális ideológiára alapozó Szabadelvű Kör. A harmadik meghatározó, autonomista platform közel két esztendővel később, 1993 decemberében bontott zászlót, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének politikai képviseleteként, Reform Tömörülés néven.
A Domokos Géza vezette fősodor gyanakvással és ellenségességgel fogadta a belső eszmei erjedést. Hogy pontosan mitől féltek és miért, azt elég nehéz követni, felfogni, átérezni. Annak ugyanis nem volt realitása, hogy ezek az értelmiségi klubként, ideológiai értékek mentén megalakult eszmei csoportosulások szétfeszítsék az RMDSZ kereteit. 
Tény, hogy Domokosék megelőző csapást kívántak mérni a meg sem alakult platformokra az „egységnyilatkozatukkal”, melynek tetszetős csomagolása, hangzatos jelszavai alkalmas voltak arra, hogy a jóhiszemű képviselőket megtévesszék, így aztán igen sokan írták alá a fantomellenséggel küzdő dokumentumot. Semmi túlzás nincs ebben: az 1992. március 10.-én megfogalmazott egységnyilatkozat egy nappal később jelent meg a Romániai Magyar Szóban, míg az Erdélyi Magyar Kezdeményezés négy nappal később lépett a nyilvánosság elé, a Szabadelvű Kör pedig 1992. március 20.-án alakult meg.
Érdemes idézni a dokumentumból, hogy ízelítőt kapjunk abból, miképpen próbálta a magyar célokat a vélt román tűrőképességhez igazító, magát előszeretettel mérsékeltnek nevező kollaboráns vezetés preventív hitelteleníteni a platformokat: „Aki egy jogegyenlőséget, még el nem nyert közösséget az egységes fellépés lehetőségétől meg akar fosztani, éppen akkora bűnt követ el, mint az, aki az egység jelszavával a romániai magyarságtól meg akarná vonni az ideológiai véleményszabadságot, akár liberális, akár kereszténydemokrata, akár szociáldemokrata meggyőződésről van szó.
A nemzeti eszmét és a demokrácia eszméjét egymással szemben kijátszani nem szabad, hiszen a nemzeti hovatartozás végső soron olyan nyelvi, kulturális, történelmi és vallási meghatározottságot jelent, melyek nélkül nemcsak a közösség, hanem az egyén is elveszítené önazonosságát.” 
„Egy tömegszervezetben felülről elindított platformosodási folyamatot – amit ebben a pillanatban semmilyen külső körülmény nem indokol – kockázatosnak, vagy legalábbis kétséges kimenetelűnek ítélünk. Ez az elképzelés végső soron éppen olyan mesterkélt, mint amennyire erőltetett lenne egy vele szembehelyezett monolit egység. Szabad utat kívánunk adni a különböző ideológiáknak, de nem tartjuk megengedhetőnek a szövetség eddigi egységéből erőt merítő tagság megosztását.”
Mondanom sem kell, senki nem akarta megfosztani az RMDSZ-t az egységes fellépés lehetőségétől, a meg sem alakult platformok főként nem. Senki nem akarta kijátszani a nemzeti eszmét és a demokrácia eszméjét egymás ellen (ha valakire, akkor épp az „egységfelhívás” aláíróira illik ez inkább, akik a nemzeti eszme jegyében léptek fel a Szövetség sokszínűsödése, demokratizálódása ellen.). A „felülről indított platformosodás” is alaptalan vád, hiszen nem az elnökség indította útjára a folyamatot pár nap elteltével, hanem zömmel a csúcsvezetésen kívüli RMDSZ tagok és a középgárda egyes képviselői.
És hadd álljon itt az „egységnyilatkozatot” aláírók névsora (a sorrend az eredeti dokumentum szerinti): Tokay György képviselő,  Markó Béla szenátor, Madaras Lázár képviselő, Borbély László képviselő, Zonda Attila képviselő, Nagy Béla képviselő, Csiha Tamás szenátor, Verestóy Attila szenátor, Frunda György képviselő, Vida Gyula képviselő, Kerekes Károly képviselő, Kozsokár Gábor szenátor, Pécsi Ferenc képviselő, Hajdú Gábor szenátor,  Fazakas Miklós szenátor, Demény Lajos szenátor, Tóth József szenátor, Szilágyi Zoltán képviselő,  Bárányi Ferenc képviselő, Nagy Benedek képviselő, Podhrádszky László képviselő, Bajcsi Ákos képviselő, Szabó Károly szenátor, Hosszú Zoltán szenátor, Brendus Gyula képviselő.
A platformok egységtisztelő szerveződései voltak a továbbiakban az RMDSZ-nek. A Szociáldemokrata Tömörülésről nem szóltam, mert az nem sok vizet zavart, a Markó-Neptun egységfronthoz mindig is hű csoportosulás maradt. A Szabadelvű Körben autonomista nemzeti liberális valamint a bukaresti paktumpolitizálást támogató tagok egyaránt voltak, ellentétben a teljes mértékben nemzeti-autonomista platformokkal, a Reform Tömörüléssel és az Erdélyi Magyar Kezdeményezéssel, melyek fő célja az volt, hogy rászorítsák az RMDSZ vezetését saját programjának betartására, az autonómia-elvű belső építkezésre, az autonómia stratégiai céljának képviseletére.
A Reform Tömörülés 2003 márciusában oszlatta fel magát, miután a 2003 elején Szatmárnémetiben megtartott RMDSZ kongresszus pártelvűsítette az alapszabályzatot, az általános belső választásokat részleges tisztújítással váltotta ki, a platformoknak pedig semmi érdemi funkciót nem biztosított a választási folyamatban. Az EMK története 2013-ban ért véget. A Szabadelvű Kör formálisan ma is szerepel az RMDSZ honlapján, mint a szövetség keretén belül működő platform. 
Borbély Zsolt Attila
https://itthon.ma//szerintunk

2017. március 1.

A teljes súlytalanság – ez jellemzi az RMDSZ-t
Nehéz összefüggő elemzést írni egy annyira szétesett szervezetről, mint amilyen manapság az RMDSZ. Persze, nagyon jól mutatnak a választási eredmények, a nagy létszámú parlamenti frakciók, a bizottsági pozíciók, a polgármesteri és tanácselnöki funkciók, de ha mérlegre tesszük, hogy mennyit is érnek, úgy járunk, mint amikor a nullát megszorozzuk valamennyivel. A semmivel maradunk.
Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy Kelemen Hunorék eljátszották a becsületüket. Összedugták az orrukat bárkivel, akit éppen a hatalom közelében találtak. Így aztán nem csodálkozunk, hogy mindenkire haragszanak, akire éppen kell, de mindenkivel jó viszonyt ápolnak, akivel éppen szükséges. Feltétel nélkül támogatják azt a kormányt amelynek politikailag alárendelt intézményei minden lehetséges alkalmat kihasználnak a magyar érdekek megtorpedózásáért. Olyan „banális” kérdésekben, mint a Katolikus Líceum létrehozása, vagy a Városháza – Községháza felirat használata. Ezek az esetek nyilvánvalóan bebizonyították, hogy mennyit is ér az „erős képviselet”.
Ezek a szerencsétlen előzmények, amelyek a bukaresti prérin hitel nélkül hagyták az RMDSZ-t, hozzáadódtak ahhoz a balliberális politikai beetetéshez, amellyel az erdélyi magyarokat több mint két évtizede befolyásolták. A magyar kérdés mellett mindig szem előtt tartották a cigányok, zsidók vagy a migránsok gondjait, sőt, még a melegekét is, hogy senki ne maradjon ki a sorból. Történt mindez olyan politikai körülmények között, amikor az RMDSZ a magyarok kisebbségvédő szervezeteként jelölte meg magát, de szinte semmilyen, a törvény által szavatolt jogunkat nem tudták garantálni. Azonban harcba szálltak másokért. Aztán minden választáskor akadt egy-két mondvacsinált közellenség, megfestették a képviselet nélkül árválkodó magyarság rémképét, és máris megvolt a bejutásukhoz szükséges szavazati arány.
A legutóbbi választások során úgy tűnt, hogy irányváltás lesz az RMDSZ-ben, hogy a balliberális kerékvágásból áttérnek a jobboldaliba, amelynek elsősorban a nemzeti jogok kiköveteléséből, a szókimondó politizálásból valamint a közösségre nézve előnyös gazdasági és politikai döntések meghozatalából kellett volna állnia. Az eltelt néhány hónap azonban bebizonyította, hogy potyára jött a magyar miniszterelnök erdélyi korteshadjáratra. Nem vett át tőle semmilyen vezetői allűrt az RMDSZ elnöke. Azóta is hol mint Dragnea árnyéka, hol mint egy súlytalanul keringő kisbolygó, hol mint az őt manipuláló háttéremberek bábuja, úgy éli mindennapjait. A legnagyobb problémája az, hogy megtagadta Markót, de nem pártolt át Orbán mellé sem. Ott maradt a nagy langyos semmiben. Jó példa arra, hogy kutyából soha nem lesz szalonna.
Persze, maga mellé vette az új ügyvezető elnököt, aki nagyokat mond, és úgy tesz, mintha politizálna. Mint egy kisgyerek, akit végre szóhoz juttattak. Még a melegekről is cikket ír, mintha ez lenne a legfőbb problémája. Neki és az RMDSZ-nek. És a legszomorúbb az egészben az, hogy meg van elégedve magával, úgy érzi, hogy jól csinálja a dolgát. A parlamenti képviselet is teljesen súlytalan. Cseke és Korodi már rég lejárt lemezek. Az új képviselőket és szenátorokat jól kiképezték, tudják a leckét: hallgatni arany. A „gurut” még mindig Verestóy Attilának hívják. Aztán mehetünk „vidékre”, ahol – néhány kivételtől eltekintve – szinte mindenütt „DNA-doszárokat”, szegénységet, és a sikereikkel kérkedő szolgalelkű politikusokat találjuk. Ha valaki mégis meg akarna szólalni, akkor előveszik valamelyik zűrös ügyét és kuss lesz a neve. De ott van minden idők „legkontraszelektáltabb” frakciójaként a marosvásárhelyi és a Maros megyei. A városi frakció elnöke labdarúgóedzőként talán még labdába rúghatna, de tanácsosként már aligha, hiszen csak úgy teszik-veszik a frakciót a Katolikus Líceum ügyében, csak hebegnek-habognak, pedig most a határozott fellépésnek lenne itt az ideje. A sporttámogatásokban azonban – furcsamód – mindig kiegyeznek a város polgármesterével. A megyei tanács elnöke legfennebb a „Falunapokat Szervező RMDSZ Platform” elnöke lehetne, de azt minden bizonnyal meg is érdemelné. Addig azonban, amíg a repülőtér sorsát is ő egyengeti, szinte biztosra vehetik a kolozsváriak, hogy nem kell a vásárhelyi versenytársuktól tartaniuk. Éljen a megújult RMDSZ!
Ferencz Zsombor
itthon.ma,

2017. március 2.

Tőkés László: adott a lehetőség az igazság kiderítésére
A legfelső bíróság tavaly júniusban hagyta jóvá, hogy a katonai ügyészség újranyissa az 1989-es forradalom aktacsomóját. Az eltelt nyolc hónapban az üggyel foglalkozó négy katonai ügyész számos, a forradalomban és az azt követő hetekben szerepet vállaló közéleti embert hallgatott ki. A „forradalom szikrájaként” emlegetett Tőkés Lászlóval a korabeli eseményeket vettük számba.
– Huszonhét évvel az 1989-es események után mennyire lehet érdemi bűnvádi eljárást lefolytatni a bűnösök kiderítésére?
– Az ügyészek munkáját jelentősen megkönnyíti, hogy nem kell újból kezdeniük a vizsgálódást, a mostani eljárásnak ugyanis hosszú előzménye van. 1997 és 2000 között parlamenti bizottság foglalkozott a forradalom ügyével. Dan Voinea tábornok, volt katonai főügyész igen alapos kivizsgálást végzett, sőt, tőle személyesen tudom, hogy a kétezres évek elején vádemelésre készen, szinte teljesen összeállt a vizsgálati anyag, politikai nyomásra azonban az ügyet leállították. 2015-ben újra előkerült a forradalom dossziéja, de úgy zárták le, hogy nem kezdték újra a nyomozást. Ha jól számolom, ez most a harmadik nekilendülés.
– A forradalmi eseményekkel kapcsolatban az Iliescu-rezsim a kilencvenes évek elején több információt is titkosított. Mekkora esélye van a titkosítás feloldásának?
– A titkosított anyagok feltárását és az ügyészségi vizsgálat során történő hasznosítását nemrég Teodor Doru Mărieş, az 1989. December 21. Egyesület vezetője követelte. Tavaly decemberben az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjával közösen a Temesvár Társaság és jómagam is levelet intéztünk Klaus Johannis államelnökhöz, hogy járjon közbe az 1989-es temesvári események titkosított anyagának szabaddá tételéhez a vizsgálat számára. Ma már minden feltétel adott az igazság kiderítésére.
– Hogyan látja, a mostani ügyészi kezdeményezés – a korábbiaktól eltérően – mennyire eltökélt abban, hogy bíróság elé vigye a forradalom iratcsomóját?
– Amikor tanúként meghallgattak Bukarestben, az volt a benyomásom, hogy a négy tagból álló vizsgálóbizottság erős mandátummal rendelkezik arra nézve, hogy a végére járjon a 27 évvel ezelőtti eseményeknek. Úgy ítélem meg, hogy a legfőbb ügyészség és a katonai ügyészség ma erős pozícióban van. Augustin Lazăr főügyész határozottan ellenezte a büntetőtörvénykönyv módosítását, nem volt tehát kérdéses, hogy melyik oldalon áll. Valamennyi ügyészség ellenezte az utódkommunista Grindeanu–Dragnea kormány mesterkedéseit, tehát feltételezem, hogy európai és amerikai támogatással a vizsgálóbizottság képes lesz végig vinni az 1989-es forradalom ügyeinek kivizsgálását.
– Ma már tudjuk, hogy az Iliescu-rendszer ellopta a forradalmat, és a rendszerváltás első hónapjaiban ennek a forgatókönyvnek rendelt alá minden belpolitikai eseményt. Önben ez a történet mikor tudatosult?
– Néhány hónapnak el kellett eltelnie, hogy ráébredjek a valóságra. Két hétig aranykalitkában tartottak és Románia hőseként ünnepeltek. Szükségük volt Mircea Dinescura, Doina Corneára, Ion Caramitrura és természetesen rám is, hogy Ion Iliescu hiteles személyiségek mögé bújva eljátssza a forradalom vezetőjének szerepét és elfedtesse azt, hogy ő tulajdonképpen egy jól kigondolt forgatókönyv szerint levezényelt katonai puccs vezetője, amiben a Szekuritátéra támaszkodik. Iliescu gyakorlatilag azokat mentegette a felelősségre vonás alól, akik 1990 márciusában a Szekuritátét átkeresztelve megalakították a Román Hírszerző Szolgálatot. Már 1990 januárjában, februárjában sűrűsödtek a forradalom eltérítésére utaló jelek. Doina Cornea visszavonulásával azonban én magam nem értettem egyet, és a március 19-i véres marosvásárhelyi eseményeknek kellett bekövetkezniük, hogy előttem is lehulljon a lepel, és rádöbbenjek, valójában mit történik.
– Erre hogyan reagált?
– Egy amerikai körúton éppen a romániai forradalmat népszerűsítettem, amikor megjöttek a marosvásárhelyi eseményekről szóló hírek. Ekkor adtam ki Washingtonban azt a nyilatkozatot, amelyben az Iliescu-rendszerrel szembe fordulva lelepleztem, hogy mi történik a magyarság rovására a kommunista visszarendeződésben. Ez volt a román hatalom és a közöttem levő viszony szakítópróbája. Végleg kimaradtam a Nemzeti Megmentési Front tanácsából: kivonultam, de ki is szorítottak belőle. Iliescu még tett néhány próbálkozást, és elküldte hozzám Cazimir Ionescut, hogy meggyőzzenek, legyek a rendszerük magyar tagozatának a vezetője, de ekkor már nem voltam kapható semmilyen együttműködésre.
– Az RMDSZ elnöke, Domokos Géza közismerten Ion Iliescu elkötelezett híve volt. Vele vitatkozott erről a helyzetről?
– A személyes vitákra már nem emlékszem, de az tény, hogy ekkor már előjöttek az első ellentétek a Domokos Géza vezette RMDSZ és közöttem. Közismert, hogy az RMDSZ rendkívül kétesen viszonyult a márciusi marosvásárhelyi eseményekhez, nem álltak a helyzet magaslatán. Akkoriban Verestóy Attila vett részt a bukaresti tárgyalásokon. Sajnos sem Király Károly, sem Ion Iliescu nem jött le Marosvásárhelyre. Szerintem Verestóy elvtelenül erősítette Iliescuéknak a magyarokat kriminalizáló vonalát. Keserű iróniával mondom, még jót tett, hogy a Görgény-völgyi agresszorok rátámadtak az RMDSZ-re, és ez által az RMDSZ marosvásárhelyi közszereplői – Sütő Andrással együtt – méltatlanul megszenvedték a pogromkísérletet és az agressziót. Áldozatuk által terelték jó irányba az események értékelését.
– Milyen esélyt lát az 1990 marosvásárhelyi márciusi események ügyészségi kivizsgálására?
– Ne feledjük, hogy 2015 őszén a katonai ügyészség lezárta a forradalom dossziéját, mielőtt megnyitotta volna, de a következő évben mégis újra elővette. Ez nem utolsósorban az 1989. December 21. Egyesületnek, Teodor Mărieş hősies helytállásának és a strasbourgi emberjogi bíróság döntésének köszönhető. A strasbourgi bírák igazat adtak a forradalom és a bányászjárás áldozatai keresetének. Ezek után bizakodó vagyok. Az 1989 decemberétől júniusig terjedő események folyamatába szervesen beleilleszkedik a marosvásárhelyi fekete március is. Ezek a visszarendeződés fontos állomásai, 1990 márciusa végképp, hiszen a Román Hírszerző Szolgálat megalakítása révén formailag ekkor került hatalomra az események hátterében megbúvó Szekuritáté. A politikusi gárdában pedig együtt maradt a Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Mihai Chiţac és a Victor Stănculescuból álló csapat, amely e folyamat áldozataiért, a gyilkosságokért és különböző más bűncselekményekért felelős.
– Kérdés, hogy csupán négy ember felelős a rendszerváltás elsiklatásáért és az ezzel járó bűncselekményekért, vagy ez a kör sokkal szélesebb?
– Most, hogy a múlt decemberi országos választásokon a kommunista visszarendeződés újból diadalt aratott, túlságosan is érintett az egész politikai osztály. Jelenleg nem az igazak és a hamisak között folyik a küzdelem, hanem a különböző erőcsoportok között: a régi Szekuritáté és a régi hatalom képviselői, valamint az utódpárt és az egészében véve kompromittálódott politikai osztály különböző erőcsoportjai között. Úgy tűnik, sokan szabadulni akarnak a csausiszta szárnytól, noha ez még mindig nagyon erős. A SRI volt elnöke, Costin Georgescu, Radu Tinu, a temesvári Szekuritáté volt helyettes vezetője, Filip Teodorescu, a Szekuritáté volt kémelhárításának a vezetője vagy Ioan Talpeş, a Külügyi Hírszerző Szolgálat egykori irányítója mind azon mesterkednek, hogy a temesvári népfelkelést leértékeljék, és a Szekuritáté módjára külföldi beavatkozásként a magyar és orosz titkosszolgálatok számlájára írják. Itt egy komoly hatalmi és emlékezetpolitikai küzdelem folyik. A jelenlegi viszonyok között ez nagyon meggyengíti az igazságtétel ügyét. Elképzelhetőnek tartom, hogy tovább folytatódik az évtizedek óta tartó halogató, maszatoló politika, amely csak a múlt főkolomposainak a halálával ér véget.
– Hogyan látja az igazságszolgáltatás pártatlanságát?
– A SRI aligazgatójának, Florin Coldea tábornoknak az esete és sok más intő jel rávilágít azokra az összefonódásokra, amely a titkosszolgálat és a politikum, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás között fennáll. Ez az összefonódás a hatalmi ágak szétválasztásának a reménytelen helyzetét mutatja, és megvilágítja a különböző magyarellenes döntéseket is. Kérdés, hogy ezen a téren Románia képes lesz-e az európai követelményeknek megfelelő előrelépésre. Úgy látom, a román titkosszolgálat felvilágosultabb, realistább része tudatában van annak, hogy a titkosszolgálatokban is hatalomváltásra van szükség.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. március 14.

RMDSZ-es törvénytervezet a letöltendő börtönbüntetések rövidítésére
Hat szenátor, Császár Károly Zsolt, Cseke Attila, Fejér László-Ödön, Novák Csaba-Zoltán, Tánczos Barna, Verestóy Attila és két képviselő, Ambrus Izabella-Ágnes, Márton Árpád-Francisc a büntetőtörvénykönyv módosítását javasolta március 8-án.
A módosítás jelentősen lerövidítené a ténylegesen letöltendő börtönbüntetések idejét, például olyan elítéltek esetében akik betöltötték 60. életévüket (mint Dan Voiculescu és Sorin Ovidiu Vântu) a letöltendő börtönbüntetés egyharmada után feltételesen szabadlábra kerülhetnének. – írja Dan Tapalaga és Iulia Rosca a HotNews.ro oldalon.
A románul értő olvasóink itt megtalálhatják a módosítás teljes szövegét és a jelenlegi helyzet összehasonlítását a javasolttal, ahogyan azt erős „ képviseletünk" szeretné.
[Forrás: Szekelyfold.ma]
https://itthon.ma/erdelyorszag

2017. március 27.

Tőkés: Merre fordul hát az RMDSZ?
Tőkés László EP-képviselő, ENMNT elnök mai nagyváradi sajtótájékoztatóján egy közlemény is kiadott a képviselői sajtóiroda, amely a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának múlt heti budapesti üléséről ad kiegészítést.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának 2017. március 24-i, budapesti plenáris ülésén Kövér László házelnök a nemzetállamok demokratikus legitimitása mellett foglalt állást. Ugyanakkor Szijjártó Péter külügyminiszterrel együtt a szomszédos nemzetállamokkal való, valamennyi fél érdekeit szolgáló, szoros együttműködést támogatták. A KMKF plenáris ülésének zárónyilatkozata ezzel együtt kifejezte azon meggyőződését, hogy a szülőföldön való megmaradás, gyarapodás biztosítéka a különböző autonómiaformák megvalósításával érhető el, ennek érdekében támogatja az erdélyi magyarság ez irányú törekvéseit mind a kulturális autonómia terén, mind a Székelyföld területi autonómiája tekintetében, és ezt illetően a párbeszédet tartja az egyetlen útnak.
Az elhangzottakkal és a leírtakkal összhangban Európa jövőjének útját, illetve az Európai Unió jelenlegi válságából kivezető utat nem az identitásvesztő globalizmus és a nemzetidegen internacionalizmus, hanem a szuverén és önálló nemzetek Európájának útján és együttműködésével kell keresni. Ebben az Európában a nemzetállamok mellett és azokkal együtt a kisebbségi nemzeti közösségeknek is teljes létjogosultságot kell biztosítani.
A KMKF alkalmával elhangzott felszólalásában Tőkés László európai képviselő a magyar–magyar összefogás kulcskérdésének nevezte az autonómiát. Erdélyi viszonylatban mindaddig nem beszélhetünk igazi összefogásról, amíg nem térünk vissza a huszonöt éve elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat autonómiaprogramjához – melyre egyébként a jelen lévő Verestóy Attila szenátor és kortársai is a kolozsvári Szent Mihály-templomban felesküdtek. Az erdélyi magyar közösség önrendelkezésének a kivívása egyet jelentene bonyolult és megoldatlan kisebbségi létünk „gordiuszi csomójának” az átvágásával – jelentette ki az erdélyi képviselő.
Tőkés László ugyanakkor elismerését fejezte ki az RMDSZ jelen lévő elnökének és parlamenti képviselőtársainak a legutóbbi – 2016. decemberi – országos választások alkalmával történt „pálfordulásukért”, nevezetesen azért, hogy a magyarországi „politikai ciánszennyezés” egykori vádjától, valamint a nemzeti politikai irányvonalat relativizáló „egyenlő távolság elvétől” végre eljutottak a Fidesz-KDNP kormány által megtestesített nemzeti együttműködés vállalásáig. Reményét fejezte ki, hogy a – Fidesz-KDNP hathatós támogatásával, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bölcs félreállításával – megválasztott új magyar bukaresti képviselet kitart ezen az úton. Fenntartásait sem hallgatva el, bizakodással terjesztette elő azon javaslatát, hogy az RMDSZ mihamarabb kezdeményezzen tárgyalásokat román parlamenti szövetségeseivel a magyar, székely autonómiáról.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács kezdettől fogva, mindmáig következetesen tartja magát a kolozsvári autonómianyilatkozathoz, és megalkuvás nélkül kiáll az erdélyi magyarság önrendelkezési követelései mellett – mondotta képviselőnk, aki egyben a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) küszöbön álló brüsszeli kihelyezett ülésére is meghívta a tagszervezeteket.
A KMKF záró részében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott örömmel értékelte az autonómia ügyében megvalósult tavalyi együttműködést, külön is kitérve a KMAT ezen a téren végzett munkájára. Mindazáltal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy versenyfutás helyett együttműködésre van szükség, és ameddig versengő autonómiakoncepciók állnak egymással szemben, addig igen nehéz melléjük állni. Éppen ezért minden esetben egy-egy egységesen támogatott, közösen vállalt autonómiafelfogás jelentheti a megoldást – mondotta a politikus.
A magyar kormány föltétlen támogatásával egy olyan európai jövőben bízik, és ezért cselekszik az EMNT, amelyben a szomszédos országokba szakadt nemzeti közösségeink is otthonra találnak. Ennek előfeltétele viszont egyedül az autonómia lehet. Amint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes legutóbb is kifejtette: „az autonómiaköveteléseket soha sem szabad feladni (…), jár ez nekünk, hiszen a magyarság soha nem kért olyat, amire az Unióban ne lenne precedens, és amit nem tudnánk alátámasztani”.
itthon.ma/karpatmedence

2017. április 3.

Verestóy Attila a második leggazdagabb politikus Romániában
Tizenötödik alkalommal hozta nyilvánosságra Románia leggazdagabb személyeinek névsorát a Capital nevű gazdasági lap. A 2016-os adatok szerint Hargita megyéből egyedüliként Verestóy Attila szerepel a listán.
Verestóy a második leggazdagabb politikus Romániában, csupán a lista 34. helyén szereplő, 130-132 millió eurós vagyonnal rendelkező Sebastian Ghiță előzi meg.
A Capital összeállítása szerint az RMDSZ-es szenátornak két hatalmas, 200 négyzetméteres lakása van a fővárosban, továbbá a Bukarest közelében található Vlădiceascában a mellékelt területekkel együtt egy 1000 négyzetméteres lakóháza is van. Ezeken kívül Hargita megyében is van két örökölt tulajdona, illetve 93 ezer négyzetméternyi szántóföldje és egyéb városi területe a megyében és Bukarestben. Ékszergyűjteményét 58 ezer euróra, festményeit pedig 25 ezer euróra becsülik, de vagyonának jelentős része neves vállalatok részvényeiben, illetve bankszámlákon található. Emellett Verestóy a Bukaresti Értéktőzsde egyik legnagyobb játékosa is, a tulajdonában levő részvények értéke meghaladja a 30 millió lejt. Ţiriac a leggazdagabb A Capital szerint Románia leggazdagabb embere a 77 éves Ion Ţiriac. Az egykori teniszcsillag sokrétű üzleti vállalkozása (biztosítás, autókereskedés, ingatlan, kőolajipar) révén az elmúlt évben 8,3 százalékos gyarapodást könyvelhetett el, így vagyonát 1,6–1,65 milliárd euróra taksálják. Az összeállítás második helyén a Csíkszeredában is jelen lévő Dedeman barkácsáruház tulajdonosai, a bákói Dragoş (50 éves) és Adrian (48 éves) Pavăl testvérpár áll 920–950 millió eurós vagyonnal, harmadik a Teleormanból származó, 62 éves Ioan Niculae, aki mezőgazdaságból, labdarúgásból, vegyiparból tett szert 600–700 millió euróra. Ötödik a jászvásári Iulian Dascălu (47 éves, ingatlan és retail, 450–460 millió euró), hatodik a bukaresti Gruia Stoica és Vasile Didilă (48 és 46 éves, vasúti szállítás, gördülő eszközök gyártása, 380–400 millió euró), hetedik a temesvári Marius és Emil Cristescu testvérpár (47 és 48 éves, ipar, turizmus, ingatlan, 350–360 millió euró), nyolcadik a bukaresti Gabriel Popoviciu (57 éves, ingatlan és vendéglők, 340–360 millió euró), kilencedik a Bukarestben élő George Becali és családja (58 éves, ingatlan és labdarúgás, 280–300 millió euró), tizedik pedig a bukaresti Radu Dimofte (57 éves, ingatlan és vendéglők, 280–300 millió euró).
Magyar az országos negyedik Románia leggazdagabb magyarja az országos összesítés negyedik helyét elfoglaló nagyváradi Teszári Zoltán, az RCS&RDS (Digi) telekommunikációs hálózat alapító tulajdonosa. A médiában és az energiaiparban is érdekelt 46 éves üzletember vagyona mintegy 500–520 millió euró.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

2017. április 13.

Sajtó elé állt Benedek Zakariás parlamenti képviselő
Az udvarhelyi polgármesteri hivatalban nyit irodát a szórványvidéket is képviselő Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. Azt ígéri, személyesen is fel fogja keresni az udvarhelyszéki önkormányzatokat, hogy tájékozódjon a problémákról. Eddigi tapasztalatai szerint az utak rendbetétele a legsűrgősebb probléma a régióban. A csütörtöki beszélgetésen arra is kitért, hogy támogatja az udvarhelyi városvezetés törekvéseit.
Jövő hónapban nyitja meg parlamenti képviselői irodáját az udvarhelyi polgármesteri hivatal legfelső emletén Benedek Zakariás, aki kollágájával, Sebestyén Csabával, illetve Verestóy Attila szenátorral osztozik majd a helyiségeken – derült ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Mint mondta, jelenleg is felújítás alatt állnak a termek, azért nem tudott hamarabb beköltözni. Irodája vezetésével Szigeti Marikát bízta meg, aki fogadja a beérkező panaszokat, javaslatokat, és heti egy alkalommal fogadóórát is tart. Ezenkívül havi két alkalommal maga a képviselő is itt lesz, ebből havonta egyszer fogadóórát tart. Benedek hasznosabbnak látja, ha személyesen keresi fel az udvarhelyszéki közösségeket, hiszen ekkor könnyebben megnyílnak az emberek, jobb rálátása lehet a problémákra. Ennek érdekében szívesen részt vesz a vidéken szervezett fórumokon. Eddig Zetelakára, Homoródszentmártonba, Galambfalvára, Felsőboldogfalvára, Máréfalvára és Varságra látogatott el.
A polgármesterekkel találkozva azt tapasztaltam, hogy mindenki szeretné fejleszteni községét, mindenhol négy-öt nagyobb tervről tájékoztattak. Mindannyian pályáznak is megvalósításaik érdekében állami vagy európai uniós pénzekért – fogalmazott. Varságon például eddig 29 kilométeren aszfaltoztak, ami egyötöde az ott lévő utaknak. A polgármester folytatná a korszerűsítést, ugyanakkor megoldaná a közvilágítást, és a vízhálózatot is bővítené. Különösen tetszett a képviselőnek Nagygalambfalván az, hogy a hivatal és a református egyház minden évben tábort rendez a gyerekeknek, és nagyon sok önkéntes vállal részt a munkában. A polgármester egyebek mellett azt tervezi, hogy befejezi az utcák leaszfaltozását – ebben kért segítséget a képviselőtől. Máréfalván a csatornahálózat és a járdák kiépítése élvez prioritást.
Benedek kijelentette, a polgármesterek elvárják a támogatást, hiszen a kampányidőszakban ők is megtettek mindent a jó választási eredményekért. Ennek ő úgy tud eleget tenni, hogy lobbizik a kormányon lévő pártoknál a községi elöljárók által leadott pályázatok finanszírozása érdekében. Fontosnak tartja, hogy minden településről legalább egy pályázat elnyerje a megvalósításhoz szükséges forrást. Eddig háromszor is találkozott az udvarhelyi városvezetéssel Benedek, azt mondja, jó viszonyt ápolnak. Itt is azt látom, hogy akarják fejleszteni a várost, vannak terveik. Emellé pedig mi is odaállunk – fogalmazott. Arra is kitért, hogy pártszínezettől függetlenül támogatják az itteni elképzeléseket. Parlamenti munkájáról A kisebbséggel kapcsolatos problémák megoldását minden RMDSZ-es és MPP-s képviselő felvállalta, ezek mellett mindenki részt vesz valamelyik szakbizottság munkájában – fejtette ki Benedek Zakariás. Ő a szállítással és infrastruktúrával foglalkozó bizottság tagja, amit megfelelőnek tart, hiszen építészként ezen a területen szerzett több tapasztalatot.
Jövőre lesz százéves az 1918-as gyulafehérvári kiáltvány, ezért a képviselő arra számít, hogy megszaporodnak a magyarság jogait sértő törvényjavaslatok. Éppen ezért különösen ébereknek kell lenniük a magyar honatyáknak, akiknek célkitűzésük, hogy betartassák a románsággal a gyulafehérvári szerződésben foglaltakat. Benedek fontosnak tartja a kisebbségi szimbólumok használatát, ezért azt szeretné, ha a magyarságon kívül más nemzetiségek képviselői is hallatnák hangjukat a parlamentben hasonló kérdésekben. A magyarság szempontjából össze sem lehet hasonlítani a szórványban élők és az udvarhelyszékiek helyzetét – jelentette ki Benedek Zakariás. „Udvarhelyszéken nem az a gondjuk a szülőknek, hogy magyar iskolába adják gyereküket, hanem hogy melyikbe. Itt fel sem merül az, hogy egy gyerek teljesen asszimilálódik a román közösségbe. Nálunk teljesen más a helyzet, hiszen ha a gyerek bekerül egy román társaságba, akkor magyarsága fellazulhat. A szórványban mindennapos küzdelmet kell vívni a magyarság megmaradásáért, hiszen az emberek csak a családban és a templomban használják anyanyelvüket” – magyarázta. Hozzátette, Szeben megyében nagyjából száz településen kb. 11 800 magyar él. Ezért különösen fontosnak tartja a magyarság összefogását különböző rendezvények, programok szervezésével.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

2017. május 12.

RMDSZ-kongresszus: fontos lenne tükörbe nézni
„Iránymutató” kongresszust tart az RMDSZ szombaton Zilahon, legutóbb 2015-ben tartottak egyet Kolozsváron, „újratervezés” jelszóval. Ami aztán teljes mértékben elmaradt, mert se az újratervezés és reform, se a megújulás és megtisztulás nem lett úrrá a szervezeten. Ellenben egyre több benne és körülötte a korrupció.
Az előző kongresszus óta annyi történt az RMDSZ-ben, hogy kicserélték az időnként főtitkárnak nevezett ügyvezető elnököt: a marosvásárhelyi klikk embere (Kovács Péter) helyett Kelemen Hunor elnöknek sikerült beültetnie ebbe a funkcióba a saját emberét (Porcsalmi Bálint). Ettől függetlenül, a pártot továbbra is Verestóy Attila – Udvarhelyszéken megválasztatott bukaresti szenátor – vezeti, aki negyedszázada „felügyeli” a román titkosszolgálatokat, s aki az RMDSZ éléről csak akkor fog eltűnni, amikor a román hatalom megtalálja az utódját. Sokan kész tényként, hogy a szövetség „normalizálta viszonyát” a magyarországi kormánypártokkal, aminek viszont az a legbaljóslatúbb jele, hogy Verestóy egy ideje igencsak bejáratossá vált a budapesti főhivatalokban.
Ami a zilahi iránymutatást illeti: a hírek szerint a kongresszuson módosítják a szövetség alapszabályát, programját, és egy stratégiai dokumentumot fogadnak el, amely a következő két évre határozza meg a szövetség cselekvési prioritásait. Tisztújításra nem kerül sor. Hogy mit rejt a politikai tolvajnyelven megfogalmazott szándék? Megfigyelők szerint semmi érdemlegeset, a szokásos izmozáson és öndicséreten kívül aligha lehet számítani másra. Az RMDSZ legfontosabb problémája: a női képviselet. Több nőt a helyi, regionális és országos politikába! Helyi szinten egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára! Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. A területi és országos testületekben 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezeti jelöltjeinek...
Komolyra fordítva: egy marosvásárhelyi tanácskozáson nemrég azt mondta az RMDSZ elnöke, hogy „nyíltan, egyenesen kell beszélni oktatásunk helyzetéről”. Ezzel félszájjal elismerte: tragikus a helyzet. Ám a nyílt, egyenes beszéd elmaradt. Nem úgy a propaganda: „Az RMDSZ különösen fontosnak tartja a magyar diákok számára készült román nyelvű tankönyvek minőségét, ezért pályázatot ír ki azok elkészítésére – jelentette be a szövetségi elnök.” A magyar párt legnagyobb gondja: a román nyelv oktatása és a román nyelvű könyvek minősége! S noha a romániai magyar gyermekek, fiatalok közel egyharmada nem tanul az anyanyelvén (egy részük még az anyanyelvét sem tanulja már, a nyelvvesztés, a többségi asszimiláció fázisába jutott), noha azok sem élvezhetik a teljes körű anyanyelvű képzést, akik magyar tannyelvű iskolákban, tagozatokon vagy osztályokban tanulnak (a tantárgyak egy részét románul oktatják nekik magyarul nem tudó oktatók), noha a román nyelvet anyanyelvi szinten tanítják nekik és kérik tőlük számon, noha a magyar nyelvű tankönyvek egy része románból fordított, borzalmas minőségű, használhatatlan segédanyag, noha a magyar nyelvű képzést választó szülők, gyermekek száma évről évre csökken (a hangzatos „minden magyar számít” kampányok dacára), noha magának az anyanyelvű oktatásnak is drasztikusan esett a színvonala (a szakmai kontraszelekció következtében: gyengén képzett, rosszul fizetett, hivatástudat nélküli, politikai aktivistákká degradált oktatók árasztották el a tanügyet), noha hosszan sorolhatnánk még a negatívumokat – az RMDSZ-től a „rendszeres egyeztetésnél és tervezésnél”, illetve különféle „fontos dokumentumok” gyártásától több nem telik.
És akkor még nem szóltunk az állami magyar egyetem teljes hiányáról, a magyar orvos- és gyógyszerészképzés agóniájáról, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium kálváriájáról (aminek egyetlen megoldását a centralizációban, azaz a bukaresti kijárásban-kegykeresésben látja a párt!). Az oktatási törvény örökös, állandó csűrésében-csavarásában-módosítgatásában látják az RMDSZ politikusai a romániai magyar oktatás, az ifjúság jövőjét… meg a tej-kifli-melegétel-programban… meg „a magyar oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának sürgetésében”, ami prioritás…
Jó félévvel ezelőtt indított országos petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel három erdélyi értelmiségi: a romániai magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére, valamint a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekezték felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét. A petíciót alig hétszáz személy, többségében tanár írta alá, de sok történelmi múltú iskola oktatóinak, vezetőinek visszajelzése maradt el éppúgy, mint az erdélyi magyar sajtó prominenseinek állásfoglalása és a politikum reakciója. Ami azt jelzi: az erdélyi magyar társadalomban vagy a fásultság dominál, vagy a félelem. Vagy mindkettő. A mindenkori hatalomból való kiábrándulás és a felsőbbségektől való rettegés. A hatalom etnikai színezete ez esetben nem perdöntő: a többség diktatúráját és az azt kiszolgáló kisebbségi szervezet dominanciáját egyként kezeli a ma embere Erdélyben.
A szóban forgó petíciót a tavalyi választások után kiértékelő nyílt levelükben ekként fogalmaznak a hármak: „Politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a választási kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték. A számok azonban mást mutatnak. A 2012–2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be – egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást. (…) Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében ennek épp ellenkezőjét várjuk el.”
Lefordítom: a romániai magyar oktatásban szinte ott tartunk, ahol 1990-ben, vagyis amit akkor ki tudtunk harcolni „forradalmi elánnal, áldozatok árán”, nagyjából annyival is maradtunk. Az RMDSZ egyik legnagyobb kudarca ez, de sem erről, sem a többiről, az élet minden területén bekövetkezettekről nem nagyon szabad és nem nagyon lehet beszélni-írni-olvasni, mert a nyilvánosságot is uralja a párt. Amely a 13. kongresszusát tartja május 13-án, önelégülten, semmitől sem zavartatva...
R. Balogh Mihály / itthon.ma/szerintunk

2017. június 23.

Egymillió eurós osztalékot kap Verestóy a Transgaz-részvényei után
Az RMDSZ szenátora, Verestóy Attila és felesége, Verestóy Erzsébet kürülbelül 1 millió eurós osztalékot kapnak hamarosan a birtokukban levő Transgaz-részvényeknek köszönhetően - írja a Ziarul Financiar. A Transgaz nemrégiben jelentette be, hogy részvényenként 46,33 lejt fizet a tulajdonosoknak július 18-án, ami az összesen 100 ezer részvényt birtokló Verestóy házaspárnak körülbelül 4,6 millió lejt (1 millió euró) fog hozni az osztalékfizetés után. Egy Transgaz-részvény árfolyama jelenleg 445 lej. A vállalat értékpapírjai a Bukaresti Értéktőzsdére (BVB) bevezetett részvények közül a drágább papírok közé sorolhatók.
A szenátornak 87 ezer, feleségének 12 ezer Transgaz-részvénye van a Ziarul Financiar szerint, amivel a gázipari vállalat részvényeinek 1%-át birtokolják, és a magánszemélyek közül a vállalat legnagyobb tulajdonosainak számítanak.
A belföldi gázszállítást 90%-ban uraló Transgaz vezetősége úgy döntött, hogy a vállalat által az elmúlt pénzügyi évben termelt profit jelentős részét osztalék formájában fizeti ki. (zf.ro) Transindex.ro 

2017. július 12.

Erdélyi magyar kézben van a bukaresti tőzsdén jegyzett legértékesebb részvénycsomag
A Digi többségi részvénycsomagjának birtokosaként az egyik leggazdagabb romániainak tudhatja magát Teszári Zoltán, de Verestóy Attila szenátor is nagy lábon élhet kizárólag részvényeinek osztalékából.
Öt erdélyi magyar is van a bukaresti értékdőzsdén jegyzett vállalatok leggazdagabb részvényesei között. A ranglistát lóhosszal vezeti Teszári Zoltán, a Digi alapító-tulajdonosa. A nagyváradi üzletember a telekommunikációs cég részvényeinek 56,93 százalékát birtokolja. A Digi piaci értéke jelenleg 3,7 milliárd lej körül van, ami azt jelenti, hogy Teszári részvénycsomagja 2,3 milliárd lejt ér. Ezzel az összeggel Teszári Zoltán a leggazdagabb hazai pénzemberek rangsorában is az élbolyban szerepel, tavaly a negyedik helyet foglalta el.
A második legtehetősebb magyar részvényes a Verestóy család. A Hargita megyei RMDSZ szenátornak 87 ezer, nejének, Verestóy Erzsébetnek pedig 12 ezer részvénye van a földgázszállítással foglalkozó Transgaznál. Egy Transgaz részvény jelenlegi ára 442 lejt, a Verestóy család csomagja tehát körülbelül 44 millió lejt, 9 millió eurót ér. A vállalat jelentős nyereséggel zárta a 2016-os évet, amely után a napokban részvényenként 46,33 lej osztalékot fizetett. Mivel Verestóyéknak közel 100 ezer részvényük van, az osztalékuk 1 millió eurót tesz ki.
Tincău Tibornak 18 600 500 részvénye van a nagyváradi Sinteza Rt.-nél, 7,2 millió lej értékben, míg Szabó István, a SIF Transilvania igazgatója 355 ezer lej értékben birtokol részvényeket a befektetési alapnál.
A leggazdagabb részvényesek toplistájának második és harmadik helyét szintén erdélyiek foglalják el, igaz, ők nem magyarok. Horia Ciorcilă a Transilvania bank elnök-vezérigazgatója, aki a hitelintézet részvényeinek 4,29 százalékával rendelkezik. A részvénycsomag értéke hozzávetőleg 431 millió lej, mely összeggel Ciorcilă közvetlenül Teszári Zoltán után következik a toplistán.
A dobogó harmadik fokán Dorel Goia, a PVC termékek gyártására szakosodott Teraplast első embere áll. A besztercei üzletember többségi részvényese a Teraplastnak, részvénycsomagjának értéke 172 millió lej.
A bukaresti értéktőzsde által közzétett információk szerint további négy erdélyi milliomos részvénytulajdonos van: a nagyszebeni Ilie Carabulea (Carpatica Kereskedelmi Bank) 41 millió, a kolozsvári Timofte Andrei Iancu (Transilvania Construcții) 14 millió, a brassói Mihai Miron (Ropharma) 11 millió, a nagyenyedi Liviu Hagea (Prebet) pedig 4,5 millió lejes részvénycsomag tulajdonosa.
Pengő Zoltán / maszol.ro

2017. július 15.

Értékelő Király András leköszönt államtitkárral
A délutáni foglalkoztatásban rejlő lehetőségek
Király András leköszönt oktatási államtitkárral dióhéjban megpróbáljuk összefoglalni az Oktatási és Nevelési Minisztériumban eltöltött közel nyolc évet, illetve Arad megyei anyanyelvű oktatásunknak a jelenét, a jövőbeli kilátásait tesszük mérlegre.
– Pontosan mennyi ideig volt oktatási államtitkár, és az idő alatt hány miniszter „dőlt ki” ön mellől?
– 2010. február 12-én foglaltam el a hivatalomat, a 2-3 nappal korábban megszületett kinevezésem után. Sem én, de szerintem más se gondolta volna, hogy egy ilyen hivatalban hét és fél évet el lehet tölteni. Ez egyrészt elégtétel az ember számára, hogy mégsem volt annyira hülye, nem követett el akkora hibákat, amik esetünkben, az anyanyelvű oktatás kérdésében jelentkezhettek. Az államtitkárságom idején közreműködött 11 oktatási miniszter kinevezésének, illetve menesztésének a kérdései külön sorozatot érdemelne, de ezt most ne boncolgassuk. Számomra teljesen újszerű munkakör volt, mert négyévi parlamenti tevékenység, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói székében eltöltött félév után, volt bizonyos rálátásom a romániai magyar oktatásra. A jelzett szolgálatnak voltak jó és kevésbé jó időszakai.
– Talán kezdjük a jó időszakokkal.
– Megadatott, hogy jól kezdtünk, mert becsöppentünk egy munkának majdnem a közepébe, ami egy új tanügyi törvény kialakításával kezdődött. Merem állítani, hogy ez a törvény a mai napig az egyik legjobban összeállított jogszabály volt Daniel Funeriu miniszter részvételével. Ő olyan ember volt, aki a kollégákat hagyta dolgozni. Természetesen, voltak vitáink, ugyanakkor egy óriási előnye is volt ennek az időszaknak, hogy az RMDSZ erős kormánypozícióban volt. Markó Béla nemcsak idézőjelben volt miniszterelnök-helyettes, hanem kimondottan odafigyelt a tanügyi törvényre, ugyanakkor az RMDSZ-nek jó miniszteri csapata is volt Borbély László és Cseke Attila, továbbá sok államtitkár és vezérigazgató személyében. Tehát minden szinten érezték, hogy súlya van annak a csapatnak, amit a szövetség delegált. Egy nagyon jó tanügyi törvényt állítottunk össze, amiben két cikkely jut a kisebbségi oktatásnak, azon kívül elszórva cikkelyek vagy bekezdések, amelyek hivatottak voltak a kisebbségi oktatás fejlesztésére. Én a kisebbségi oktatás kifejezést használom, de le kell szögeznünk, hogy az a mi magyar nyelvű oktatásunkat jelenti, hiszen a kisebbségi oktatásban foglalkoztatott nagyjából 200 ezer diák közül 160-166 ezer között mozgott a magyar diákok létszáma az óvodától az érettségiig. Tehát a számokból is látszik, hogy a többi kisebbség a „futottak még” kategóriába sorolható.
– Ezzel párhuzamosan a német gazdaság vonzáskörében, a német nyelvű oktatás is felfutott.
– Az egy külön történet, ahol talán a németet tanítják németül, de a tantárgyak zömét már román nyelven oktatják. Ez a német gazdaság vezető szerepének a vonzatában lehetőséget kínál kitörni a romániai viszonyokból, illetve továbbtanulni, de ezzel most ne foglalkozzunk! Mi, természetesen, a magyar oktatásra figyeltünk oda, ezért jól láttuk, hogy a mi és a többi kisebbség oktatása között fajsúlyos eltolódások vannak. A Minisztériumban nehezen tudták felfogni, miért kell nekünk oktatási központ, miért akarunk beleszólni a tétel-összeállítás kérdésébe. Erre elmondtuk nekik, hogy nekünk komoly hagyományokkal rendelkező pedagógiai líceumaink, felsőoktatási intézményeink, egyetemeink vannak, ahol minőségi munka folyik. Funeriu ismerte a magyar rész műszaki kutatásainak az eredményeit, főként a fizika és a kémia terén, mert Lányi Szabolcsot szinte istenítette. Éppen ezért, támogatta az ilyen törekvéseinket. Elfogadtattuk velük, hogy nem csak vagyunk, hanem dolgozunk is.
Úgy táncolni a jégen, hogy kevésszer essünk el
– Sikerült-e a törvényt teljesen életbe léptetni?
– A nagy baj a törvénnyel, hogy két éve se volt, hosszú vita után, 2011 februárjában felelősségvállalással léptette életbe a kormány, mert a Szenátus bojkottálta a megtárgyalását, miközben a Képviselőház megszavazta. Félig sem igaz történet, hogy a parlament nem ismerte. A törvénynek szüksége lett volna még két évre ahhoz, hogy kiérje magát a működése. Sajnos, 2012 májusában megbukott az RMDSZ-t is magában foglaló koalíciós kormány. Utána jöttek a bal vagy bal-közép orientáltságú kormányok, amelyeknek érkeztek, illetve mentek az emberei. Én is folyamatosan vártam a miniszterelnöki „elbocsátó szép üzenetet”, amikor egy este telefonált Markó Béla, Verestóy Attila és Kelemen Hunor, akik elmondták: most jönnek a miniszterelnök úrtól, akivel megegyeztek, hogy olyan hivatalokban, mint a Tanügyi Minisztérium és a Kisebbségi Hivatal, ott maradnak az RMDSZ legmagasabb szintű emberei. Ez a felfogás bement a köztudatba, ezért a miniszterelnöktől függetlenül, továbbra is maradtak a tisztségviselőink. 2014. után az RMDSZ tartósan nem került vissza a kormányzásba, kivétel volt 6-7 hónap Victor Ponta miniszterelnöksége idején. A hatalomból való kimaradás megérződött a mi tevékenységünkön is. Végkövetkeztetésem: bárki, aki minisztériumban államtitkári tisztséget tölt be, annak szüksége van a pártjának a támogatására. Mivel a pártunk nem volt kormányon, megpróbáltunk a jégen úgy táncolni, hogy kevésszer essünk el.
– Véleménye szerint, a hét és fél évvel ezelőttihez viszonyítva, az anyanyelvű oktatásunk milyen pozícióban van?
– Történelemtanárként, folyamatosan figyelemmel kísértem a számokat és az eredményeket. Pozitívumként értékelhető, hogy a magyar oktatási hálózat szélesen kiterjedt, vagyis intézményekben nincs hiány, sőt a gyermekhiány miatt talán szűkíteni szükséges. Mert hiába van óvodánk és iskolánk bárhol, ha nincs benne gyermek. Tehát ez az egyik nagy kérdés, amit gyorsan meg kell oldani, és ami minőségileg is kihat anyanyelvű oktatásunkra. Úgy érzem, vannak előrelépéseink, mert az úgynevezett „veretes iskoláink” megerősödtek.
– A MOGYE-ügyet miért nem sikerült megoldani?
– Sok ügyet nem sikerült megoldanunk. A MOGYE ügyét minden normális államban megoldottnak tekinthettük volna, hiszen a törvény fehéren, feketén leírja, hogy melyek a kétnyelvű egyetemek, és a MOGYE benne van. A törvény tovább megy és elmondja: ahol akkreditált, tehát jóváhagyott oktatási program zajlik, ott a következő lépéseket kell betartani: az úgynevezett kutató igazgatóságokat (departamenteket) kell létrehozni, amelyek nem azért fontosak, hogy ott valaki igazgató legyen, hanem azért, mert az igazgatóság pénzügyi szervként is működik, ezért költségvetése van, meghatározza a saját tevékenységi területét, az állások meghirdetésének az időpontját vagy azt, mikor szűkítheti azokat. Ebbe a MOGYE nem ment bele. Itt Daniel Funeriu vagy kötött egy kompromisszumot vagy nem figyelt oda. Mert a törvény azt mondta, hogy az egyetemeknek meg kell szerkeszteniük kartájukat. Mi folyamatosan követtük, mindig az volt a válasz, hogy nincs karta vagy nem jött még meg, végül is túlment a 30 napon, ezért az úgynevezett hallgatólagos elfogadása következett. Akkor, újoncként érthetetlen volt számomra, miért is olyan nagy probléma, amikor vele szemben, szintén Vásárhelyen a Művészeti Egyetem külön magyar és román fakultásban dolgozott, a Babeş–Bolyain is sorozatban alakultak meg magyar vonalak. Idővel aztán kiderült, hogy Marosvásárhely akkor is, mai egy frontváros. Már Baba tanügyminiszter idején is a hajnali órákig végigültük azt a politikai egyeztetést, amely a Minisztérium és a MOGYE vezetősége között zajlott a méltányos rendezés érdekében. Ezzel együtt, zsákutcába jutott. Érdekes, hogy mennyire erős, mondhatnám a magyarellenes, de inkább azt mondom, a nemzeti vonal Vásárhelyen. Mert utána Victor Ponta miniszterelnökkel az élen, Andronescu oktatási miniszterrel, a felsőoktatásért felelős államtitkárral, RMDSZ-szel (legfelső szinten), helyben leírták a megoldásra váró 7 pontot, amelyeket a mai napig sem sikerült megoldani. Még hivatkozni sem igen akartak a 7 pontra, mert olyan válaszok érkeztek rájuk, hogy hajnali három órakor már nem tudom, mit írtam alá – mondta a rektor és a szenátuselnök. Tehát a MOGYE körül nem egészséges a hangulat. A MOGYE ügyében talán sebtapasz lehet a 2003-as miniszterelnöki rendelet, amely kimondja: a MOGYEn fele-fele arányban kerülnek be magyar, illetve román vonalra diákok, az a mai napig érvényes. Tehát 135 orvosi hely van magyar nyelven is, ahova ugyancsak anyanyelven felvételiznek, magyar nemzetiségű tanárok javítják a dolgozatokat. Hasonló a helyzet a Gyógyszerészeti és a Fogorvosi Egyetemen is. Ahol lefaragtak és ideologizálták, azok az úgynevezett fizetéses helyek, mondván: ha a diák fizet, akkor a tanulmányi eredményei döntsenek. Innen erednek azok a problémák, amelyekről senki nem beszél szívesen: vagyis, hogy a 215. román felvételizőnek jobb az átlageredménye, mint a 136. magyarnak. Tehát magyarok nem tudnak fizetős helyre bejutni, esetleg nagy ritkán 2-3-an. A fizetős helyek megállapítása és elosztása, teljesen szenátusi döntés alapján történik. Ezen úgy próbáltunk enyhíteni, hogy minden felvételi után összegyűjtik az el nem foglalt ingyenes helyeket, amelyeket országosan szétosztanak a jó egyetemek között. Így kap még 10-15 helyet a MOGYE magyar vonala is, de ugyanannyit kap a román vonal is, mert ingyenes helyek.
Nyugdíjasként is segítene
– Hogyan tovább a magánéletben?
– Nyugdíjas vagyok, az élet megy tovább. Ha igénylik, én nagyon szívesen segítem az érdekvédelmi szövetségnek azt a vonalát, amely a civilszervezetekkel foglalkozik. Úgy érzem, ehhez van egy adag tapasztalatom, amihez belföldi és külföldi ismeretségi kör is társul. Ha nem igénylik a segítséget, a Szabadság-szobor Egyesületben folytatom a munkát.
– Térjünk vissza az MKT-ülésen elhangzott kijelentésére, miszerint erdélyi szinten Arad megyében a legrosszabb a helyzet az iskolaigazgatók versenyvizsgája terén. Ezt hogyan értelmezi?
– Hosszú idő után az Oktatási Minisztérium kiírta az iskolaigazgatói versenyvizsgákat, amikre már régóta nagy szükség volt. Sajnos, éppen a technokrata kormány írta ki a versenyvizsgát, nagy helyzetismeret nélkül. A legnagyobb gond a Tanügyi Törvénynek a be nem tartásával van, ugyanis az világosan kimondja: az iskolaigazgatók versenyvizsgáját a tanfelügyelőségek szervezik meg, a helybeli polgármesteri hivatalok és tanácsok aktív segítségével. Ezúttal azonban teljesen központosították a vizsgát, amibe a szakszervezetek is többször beleszóltak. Éppen ezért, egy olyan lecsó lett belőle, hogy nem lehetett tudni, kinek, mi a szerepe. Mivel az akkori tanügyminiszter egy jó kutató, egy harmincoldalas tesztet állított össze, ami egyrészt túl összetett volt, de a mieink a román szöveg jó részét nem is értették pontosan. Az Arad megyei 12 magyar jelentkező közül egy igazgatónak és egy aligazgatónak sikerült a tesztje, ami magáért beszél, Erdély-szerte, a legrosszabb magyar eredmény. Átírták a főtanfelügyelők és a helyettesek módszertanát is, ami szintén hiba volt, mert a feltételek és a gondok ismerete hiányában történt. Mindent összevetve, jelenleg az Arad megyei magyar iskoláknak egy igazgatója és egy aligazgatója rendelkezik négyéves mandátummal. A többit kinevezték a versenyvizsgáig, ami július végén lesz. Megdöbbentő, hogy ezekre a tisztségekre nem jelentkeznek, noha nagyon fontos a nagy iskolák számára, ahol komoly magyar közösség él, hogy előrelátható tervezést lehessen készíteni.
– A mostani teszteket az előbbieknél jobban átgondolták?
– Tudtommal, még nem foglalkoznak velük. A versenyvizsga könyvészete azonban megvan, azon könnyítettek. Sajnos a Minisztériumban még most sem értik meg, hogy a tanügyben szükség lenne stabilitásra, amely jóvoltából legalább négy évre lehetne tervezni. Gimnáziumi szinten megvannak az új tantervek, már tudják, mit, hány órában fognak tanítani. Ehhez azonban olyan iskolai vezetőség szükséges, amely felkészíti a tanári karát, de a szülői közösséget is a diákokkal való foglalkozás hatékonyságának a növeléséért.
– Lesz-e komoly érdeklődés az igazgatói tisztségek iránt?
– A személyes beszélgetések alapján, nem gondolnám, hogy túl nagy verseny lenne az Arad megyei iskolákban az igazgatói tisztségekért. E hozzáállás a Csiky Gergely Főgimnázium, esetleg az erős vidéki iskoláknak a szintjén enyhén szólva megdöbbentő.
Vészes gyermekhiányban szenvedünk
– Több vidéki iskolánkban a gyermekhiány miatt az osztályok összevonásának a veszélye fenyeget. Kisperegen megszűnt a gimnáziumi rész. Hol fognak ezután tanulni a felső tagozatosok?
– A kisperegi történetbe minden évben belefolytam, mondván: addig tartjuk – és ebben támogatom is őket –, ameddig tartani akarják. Végül is, született egy olyan döntés, hogy a néhány felső tagozatos – mert az előkészítő osztálytól a nyolcadikig, talán 20 gyermek volt – Pécskára fog ingázni. Addig tartották a felső tagozatot, amíg arra igény volt. Ebben maximális támogatást kaptak, de hogy a továbbiakban milyen minőségű oktatás zajlik majd az összevont elemiben, az más kérdés. A kisperegi egy olyan esetnek a bizonyítéka, amikor a szülők nem érzik az egymásra utaltságot, hiszen azért járt oda olyan kevés gyermek, mert sok szülő Pécskára vitte a gyermekét.
– Melyik Arad megyei magyar iskola van még a kisperegihez hasonló, bizonytalan helyzetben?
– Visszakérdezek: melyik nincs? Mert ha szigorúan vesszük a törvény előírásait – amelyeken feltétlenül változtatni kell –, akkor marad a Csiky Gergely Főgimnázium és az Erdőhegyi Általános Iskola. Vegyük tudomásul: vészes gyermekhiányban szenvedünk, amit kezelni kellett volna. Sajnos, az Arad megyei nagyban hasonlít az országos helyzetképre, hiszen mindenhol drasztikusan csökkent a gyerekszám vagy túl sok az intézményünk. Erre székelyföldi példákat is hozhatnék. Példának okáért, Székelyudvarhely egy 30 ezer fős város, ahol azonban 5 líceum működik. Azokba a diákokat a környező falvakból gyűjtik be, azokban viszont diákhiány miatt veszélybe kerül az iskola. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy őszintén beszéljünk anyanyelvű oktatásunknak az alapvető gondjairól. Egyik ilyen, hogy a vegyes lakosságú vidékeken, ha a szülő egy kicsit is elégedetlen az anyanyelvű oktatással, azonnal elviszi a gyermekét román iskolába.
– Mi lehetne az ellenszere a magyar diákok elvándorlásának?
– Amikor a legutóbbi parlamenti választáson a szenátori listán indultam, a kampányomban meghirdettem a délutáni oktatás minőségi javítását. Vagyis behozni olyan anyagi alapokat, meg kell találni olyan erőforrásokat, amelyekből nemcsak a diákok délutáni foglalkoztatását fedezzük, hanem a velük foglalkozó pedagógust is honorálhatjuk. Tehát délután minőségi munkának kell folynia, ami viszont nem a délelőtti munkának a folytatása. Felzárkóztatás, tehetséggondozás idegen-nyelv vagy számítógép kezelés terén. Tehát a szülőnek látnia kell, hogy a többlet, hasznos foglalkozást nem neki kell megfizetnie, ezért érdemes a gyereket abba az iskolába járatni.
– Hol lehetne ilyen anyagi erőforrásokat találni?
– E témában vannak megbeszéléseim, minden elismerésem a Magyar kormány erőfeszítéseiért, amelyeket a csángóoktatásért tesz. Ugyanakkor az anyaországiak is elismerik, hogy e tekintetben kissé „vizet hordunk a Dunába”. Én viszont állítom, hogy nem hiábavaló, hiszen a körülményesen beindított csángóoktatásban manapság több mint 1000 diák érdekelt, annyian tanulnak magyarul. Ha az megér ekkora erőfeszítést, ugyanúgy a szórványban is megérné a hasonló ráfordítás.
– Tegyük fel, hogy lesz pénz, de ki tudná e hatalmas munkát megszervezni, felvállalni?
– Szerintem adottak a feltételek, hiszen a Magyar Kormány az itteni helyzet felkarolásában a Pedagógus Szövetséget tekinti partnernek. Beszéltem az RMPSZ vezetőségével, ők nyitottak e munkára, mert érzik annak a halaszthatatlan szükségességét. Úgy érzem, ha e kérdésben előre tudunk lépni, akkor van perspektíva, mert a gyermekek délutáni programja, együttléte a közösségépítés szempontjából is fontos. Ha beindul, e munkában magam is szívesen részt veszek.
– Sok sikert kívánunk hozzá minden résztvevőnek, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. július 26.

Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel
„Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (1.)
– Az internetről azt tudtam meg, hogy 2012 óta Magyarországon élsz, és magyar állampolgár vagy.
– Is! Ilyen félig igaz hírek jelennek meg olykor az interneten. Mert senki sem ellenőrzi vagy jár utána a közölt adatoknak. A féligazság nem igazság. Ezzel már hangulat kelthető. Nem mondtam le a román állampolgárságomról.
– Azt is olvasom, hogy Budapesten születtél 1947-ben.
– Ez igaz.
– Onnan származik a magyar állampolgárság?
– Nem. Amikor anyám velem együtt végleg visszajött Aradra, mindenről le kellett mondania, így én is megszűntem magyar állampolgár lenni.
– Mikor történt ez?
– ’50-ben, pár nappal 3 éves születésnapom előtt.
– Miért jött vissza édesanyád?
– Mert elvált apámtól, és itt, Aradon élt idős édesapja. „… örök olvasó voltam”
– Tehát itt jártál óvodába, iskolába.
– A Választó utcában laktunk, Pernyáva és a Belváros határterületén. Óvodától érettségiig román tagozaton jártam/járattak iskolába. Ez anyám döntése volt; nem akarta, hogy röhögjenek a fián, mert nem tud helyesen beszélni románul… Ennek, persze megvolt az ára, mert amit nem kaptam meg az iskolában, azt magamnak kellett, nem kis munkával, mondhatni egyfolytában begyűjtenem. Talán valamennyire sikerült bepótolni azt, ami kimaradt.
– Voltak magyar barátaid?
– Jó volt a kapcsolatom osztálytársaimmal, de én többnyire az iskolában is a magyarokkal barátkoztam. A baráti köröm a párhuzamos osztályokból jött össze.
– Magyar anyanyelvűként nem volt gondod a románnal?
– De igen. Emlékszem, hogy a napköziben a szakácsnéval voltam jóban, mert ő magyar volt. Az elemiben egy ideig szükségem volt korrepetálásra. Így visszatekintve sokat kínlódtam. És ugyan ötödiktől mindig a legjobbak között voltam, nem tudtam azt produkálni, amit a jó képességű osztálytársaim. Az anyanyelvem magyar volt, szinte kizárólag magyar könyveket olvastam, és folyton az foglalkoztatott, hogy helyesen beszéljek és írjak magyarul. Ezzel kapcsolatban még Lőrincze Lajosnak is írtam. Nagyon szerettem olvasni, rendszeresen jártam a városi könyvtárba, ahol akkor még sok minden megvolt a háború előtti kölcsönkönyvtár köteteiből. Faltam a könyveket, még ponyvákat is, de a legbüszkébb arra voltam, hogy elolvastam a százkötetes Jókait.
– Szerettél iskolába járni?
– Veszettül. Vártam az új tankönyveket, bújtam őket. Egyébként én örök olvasó voltam, aki az irodalom mellett szerettem a természettudományokat, de a politikai kérdéseket is.
– Hol végezted a középiskolát?
– A Vegyesben. Akkor ott volt román tagozat is. És sokak mellett, hál’ istennek, tanított Gazsi, Réhon, Amigó, Angele…
– Kedvenc tanáraid?
– Első helyen Gazsi (Kovách Géza)… Annak ellenére, hogy én humán pályán futottam, a reáliák közül a kémiát szerettem nagyon, Réhon Józsefnek köszönhetően. Családi ismerősünk volt Gnandt János is. De tanított Ficzay Dénes is azon a fakultatív kurzuson, amelyet a román tagozat tanulói részére szerveztek, akik a magyar iránt érdeklődtek. Ficzayval nagyon jóban voltunk, de ki nem volt jóban vele?... „Azóta is vágyálmom az ugrás”
– Milyen szakra jártál a Kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen?
– Románia történelme szakot végeztem, románul. Az egyetemen volt egy jó baráti társaságunk: Kása Zoltán, aki később rektorhelyettes lett, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudományos igazgatója, a Kovács-Pálfi geológus-matematikus házaspár, Wanek Ferenc geológus. Amikor nem voltak óráink, egyfolytában az egyetemi könyvtárban ültünk. Sikerült bejutnom a belső katalógushoz, ahova inkább a tanárok jártak be, használhattam a nagy katalógust. Így fértem hozzá olyan munkákhoz, amelyek bár nem voltak tiltottak, de egyáltalán nem voltak ajánlott könyvek. Amikor én az egyetemre kerültem, akkor már egy kicsit lazult az éberség a párt részéről; a román, polgári történetírás dolgait már lehetett forgatni. A magyar vonatkozású könyvek jó része csak a belső katalógusban volt elérhető… Másodévtől elkezdtem a szakdolgozatomon dolgozni, és akkor már Jakó Zsigmond professzorhoz jártam rendszeresen. Ő nagyon nagy hatással volt rám. A nyelvészet iránti érdeklődésemet Szabó T. Attilának köszönhetem, akivel éveken át naponta találkoztam a levéltárban. A nyelvészet azóta is érdekel.
– Tehát jól teltek az egyetemi évek.
– Pazarul!... Az egyetemen nálunk nem tanítottak magyarságtörténelmet, de volt a filológián, oda jártunk néhányan. Ilyen különutas játék volt az is, hogy művészettörténetet hallgattunk, Borghidánál a képzőművészeti főiskolán. A legnagyobb élményt azonban Földes László esztétikai előadásai jelentették. Nagyon érdekes figura volt, brillírozva adott elő, azóta is bennem él mindaz, amit tőle el lehetett lesni, ritka koponya volt… Taposták is eleget ezért… Néhány kollégámmal gyorsíró tanfolyamra is jártam… Idetartozik, hogy beiratkoztam egy ejtőernyős tanfolyamra, mert úgy éreztem, hogy ugrani, az a csúcs! Miután kijártam a teljes tanfolyamot, s már csak a tényleges ugrás következett volna, be kellett iratkozni az ejtőernyős- klubba. A beiratkozási kérelmet a dékánnak kellett aláírnia. Akkor Ștefan Pascu, a dékán azt mondta, hogy neki nem kell hulla-történész, és nem írta alá. Lehet, hogy később megbánta ezt… Azóta is örök vágyálmom a repülés és az ugrás. „A Iorga Intézet egy több, mint érdekes hely volt”
– Hogy kerültél Bukarestbe a Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetbe?
– Évfolyamelsőként végeztem. Az Utah-i Egyetemre akartak volna elküldeni még másodéves koromban, de hamar meggondolták magukat. Pascuék nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez nem lenne jó húzás részükről… (Így elmaradt az esetleges mormon többnejűség lehetősége!) Miután végig évfolyamelső voltam, a végzéskor reménykedhettem... Volt ugyan egy kutatói állás a kolozsvári intézetben, de jelezték, ha én szeretném elfoglalni, akkor nincs állás, tehát én oda nem kellettem. Viszont kiderült, hogy a bukaresti Iorga Intézetben van egy kutatói állás a nemrégiben létrehozott nemzetiségi osztályon. Akkor jelent meg a színen Demény Lajos, akinek jó kapcsolatai voltak a kolozsváriakkal, főleg Jakóval, és feltétlenül kellett neki egy középkorász, hisz akkor alakult meg a Iorga Intézetben a nemzetiségtörténeti osztály. Találkoztunk Kolozsváron, és felajánlotta, hogy menjek Bukarestbe. Miért ne mennék? – gondoltam. Fel se fogtam, hogy ez mivel jár. Megkérdeztem, mikor jöhetek el onnan? Azt mondta, legalább 5 évet bírjak ki. Végül 19 év lett belőle! Mondhatom, hogy eddigi életem egyharmadát Aradon, egyharmadát Bukarestben és egyharmadát Kolozsváron töltöttem. A hátralevő éveimet pedig valószínűleg Tiszafüreden fogom leélni.
– Milyen volt ez az intézet?
– Ténylegesen egy csodálatos hely volt, ahol nem lenéztek, hanem becsültek magyarságomért. Nekem ott nem kellett engedményeket tennem. A Iorga Intézet rendkívül érdekes hely volt. Nagyon vegyes társaságot találtam, amikor odakerültem. Voltak ott egykori illegalista kommunisták, háború utáni, bukott kommunisták, voltak későbbi kemény aktivisták és bedolgozók is, és odakerültek a ’64 után kiengedett, egykori politikusok közül jó néhányan, meg még egy sor nagyon értékes ember, akikkel szót lehetett érteni. Így kollégája voltam C.C. Giurescunak, Herlea Nicolaénak, Bucșan Constantinnak és másoknak, akik ’45 előtt vagy miniszterek, vagy államtitkárok voltak. Utóbbiak velem, a kisebbségi magyarral olyan nyíltan beszéltek, mint kevesen. Végül is egy követ fújtunk.
– Hogy érezted magad Bukarestben?
– Akkoriban alakult meg „A Hét”, a Kriterion Könyvkiadó, felfutott a román tévében a Magyar Adás Bodor Pállal és a Iorga Intézetben a Nemzetiségtörténeti Osztály. Sokan kerültünk akkor magyarok ezekbe az intézményekbe Kolozsvárról és eleinte gyakran találkoztunk. Nagy élmény volt Bukarest, számunkra egy érdekes, de egészen másmilyen világ. Nagy sikernek számított, hogy újságíró ismerősök révén sikerült szereznem egy belépőt a Központi Bizottság strandjára a Herăstrău-tóra. Tévedés ne essék, a sofőrök meg az ottani személyzet jártak ide, de nagyon jó hely volt, istenieket lehetett ott úszni. (Aradi emlékek!) A magyar kolónia a németek mellett a strand legvégében volt. Ezt „gettónak” nevezték.
– Bukarestben volt lehetőséged magyar nyelvű könyveket olvasni?
– Az otthoni nevelésem és a magyar könyvek tartottak meg magyarnak. Bukarestben egyfolytában könyvtárban ültem, még délutánonként is. Veszettül sokat olvastam. Amit nem kaptam meg az egyetemen magyar történelemből, azt ott pótoltam be. Szerencsémre az intézetbe került az irodalomtörténész, Bitay Árpád könyvtára. Iorga amúgy is, a felesége révén, aki erdélyi volt, törekedett arra, hogy megszerezzen mindent, amit lehetett a magyar szakirodalomból. Ugyanez volt a helyzet az akadémiai könyvtárban. Ott egykor Ioan Bogdan, aki szintén erdélyi volt, gondoskodott nagy alapossággal (!) a magyar történészek műveinek, a nagy sorozatoknak, a szakfolyóiratoknak a beszerzéséről. Tudta, mi az, ami fontos a magyar szakirodalomból. Az Akadémiai Könyvtárban nyugodtan olvashattam Entz Géza egyik fő művét a gyulafehérvári székesegyházról, amit Kolozsváron csak különleges igazgatói engedéllyel használhattam. (1989 után kiderült, hogy három példány is „S”-es minősítésű volt, azaz titkos.) Ugyancsak a bukaresti Akadémiai Könyvtárban olvashattam még a ’70-es években, igaz a III-as teremben, ahol a nem nyilvános/titkosított dolgokat és kéziratokat lehetett olvasni, Bajcsy-Zsilinszky Endrének az 1944-ben Svájcban kiadott könyvét az erdélyi kérdés megoldásáról. Sokat forgattam a két világháború közötti erdélyi magyar sajtót is. Mindezek ellenére én a bukaresti éveimet száműzetésnek tartottam, de amíg ott voltam, nem nyavalyogtam. Egyszerűen tudomásul vettem a helyzetet. Ugyanis Erdélybe, minden próbálkozásom ellenére, nem sikerült visszamennem. Valójában a magyar könyvek mentettek meg és tartották bennem a lelket. Pár évvel Bukarestbe érkezésem után mondta egy kolléga, hogy rosszabbul beszélek románul, mint amikor odakerültem.
– Hol kutathattál?
– Háromhavonta alkalmam volt Erdélybe járni, kutatni. Gyulafehérvár és főleg Kolozsvár volt a stabil program, olykor Szeben vagy Brassó. Ezek az erdélyi utak hoztak mindig egyensúlyba.
– Meddig maradtál Bukarestben?
– ’71-től ’90 májusáig. „… kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni”
– Mikor léptél be a politikába?
– Először a pártba léptem be, nem a politikába. Pártunk és kormányunk meg a szeku törekedett akkoriban már jó képességűeket is beszervezni, nem csak az „abszolút kádereket”. Évfolyamelsőként jó káder is voltam, ugyanis anyám varrónőként kereste a mindennapit. ’68-ban Bodor András, az ókorász professzorunk kérdezte meg, hogy nem akarok-e belépni a pártba. Megkérdeztem két-három közeli, idősebb ismerősömet: mit tegyek? Azt ajánlották, lépjek be, hátha tudok segíteni, ha bent vagyok. Különben azt sem tudtam, mi fán terem a párttagság, nem is tudtam, hogy felfutási lehetőséget nyújt. A párt világa teljesen más volt a civil világgal szemben. Nagyon hamar kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni, nemhogy segíteni. Úgyhogy én is egyike lettem a két és fél millió statisztának.
– Mikről tárgyaltatok a pártgyűléseken?
– Rutinos elvtársak rutingyűléseket tartottak, rutinszerű kérdésekről. Távolról sem volt szó kemény, lényeget érintő vitákról. Közben azért az egyetemen ideológiával próbáltak megtömni minket, hol marxizmus-leninizmussal, hol politikai gazdaságtannal, és hosszú Ceaușescu-szövegeket kellett elolvasnunk; egyik fülünkön be, másikon ki. Eszembe jut az egyetemről egy vicces sztori: az egyik pártgyűlésen napirenden volt, hogy nemigen járnak lövészetre a hallgatók. Az első sorban ott ült az öreg Constantin Daicoviciu, és hozzászólt dörgő hangon: „Hogyhogy nem járnak maguk lövészetre?! Nézzenek ide! Én is lövészeten kaptam ezt az ezüst órát a Monarchia idején”…
– És az intézetben?
– Az intézetben sem volt másképpen. Mindenki unta, senki sem élvezte. Mindenki elhúzott keményen a szakma felé és annak kapcsán fejtette ki elméletét, mondanivalóját. „… tartottak nálam egy ötórás házkutatást”
– Meddig tartott az aranyélet?
– Nem nevezném annak. Bukarest számkivetés volt a számomra. A magyar könyvek és a szakirodalom mentett meg engem. Voltak kellemes élményeim is és 3-4 jó barát, akikkel rendszeresen találkoztam. (Amúgy nincs megnyugtatóbb állapot, mint amikor az embernek csak 25 bani van a zsebében, amiért már semmit se lehetett venni...!) De a fiatalkori élmények talpon tartottak. Az élesedő kisebbség-, de főleg magyarellenesség mind többet foglalkoztatott jó néhányunkat. Ennek egyik végkifejlete volt, hogy ’86-ban nálam egy ötórás házkutatást tartottak.
– Mi volt ennek az oka?
– Többek között az, hogy tagja voltam a Molnár Gusztáv-féle Limes Körnek, amely a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló magyar értelmiség egyik csoportja volt.
– Milyen feladatot vállaltál ebben?
– Még indulás előtt az volt a véleményem, hogy fel kellene mérni, mi a helyzet, legalább a helyzetet próbáljuk elemezni. Ma is az az elvem, hogy csak ezután jöhetünk a nagy programokkal. Ki önálló írással, magam könyvismertetéssel próbáltam tisztázni, miben és hogyan is élünk.
– Milyen következményei voltak a házkutatásnak?
– Kiderült, hogy most már biztosan nem vár rám fényes jövő. Utóbb be is adtuk az áttelepedési kérvényt Magyarországra.
– Elárulták, mit keresnek a lakásodon?
– Megkérdeztem. Azt mondták, hogy légionárius iratok után kutatnak…!? Nagyon sok mindent vittek el, például ’48-as röplapokat, kéziratokat, könyveket, folyóiratokat… Volt még egy bájos történetem evvel a „céggel”. Évente járhattam hivatalosan kiszállásokra, kutatásokra Pestre, néha Pozsonyba. Ez a ’80-as évek elején volt, amikor már félig-meddig nyíltan dúlt a vita a két történetírás között. Kaptam egy csomó olyan kiadványt, amelyek nem voltak éppen szalonképesek, de azokat nem hoztam magammal. Hoztam viszont ártatlan művelődéstörténeti lenyomatokat, szakácskönyveket, gyerekkönyveket. Egy bőröndre valót. El is kobozta a vámos az összest. A bőröndöt nem hagytam ott náluk!
– Könnyen lemondtál róluk?
– Nem mondanám. Voltak jó kapcsolataim, barátok meg jó ismerősök. A románok között is. Az intézetben is elmondtam, mi történt. Mindenki hüledezett. Ők nem tudták, milyen állapotok vannak a nyugati határon. Nagyon jó viszonyban voltam Radu Popával, aki egy kitűnő román régész volt. Ugyanabba az akadémiai csoportba tartoztunk. Rendszeresen jártam hozzá, szakmai dolgokról beszélgettünk, és isteni jó teákat ittunk nála mustárospohárból. Radu Popa rábírt, hogy írjak egy kérvényt, amelyben kérem, hogy adják vissza az elkobzott kiadványokat. Kiderült, hogy az egyik kolléganőjének csapja a szelet az ország fő-fő vámosa… Mindent visszakaptam, beleértve egy olyan tanulmányt is, amely véletlenül a csomagban maradt, és több mint rázós volt, ugyanis megkérdőjelezte a kontinuitást. Tehát meg se nézték a csomagok tartalmát.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad), 2017. júl. 27.
Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel
Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (2.)
„… elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe”
– És akkor jött ’89. Ott, Bukarestben élted meg?
– Igen, ott. Meg a ’77-es földrengést is… 1989. december 21–22-én a feleségemmel három olyan helyen voltunk, ahol negyed órával azután, hogy eljöttünk, kezdtek el lőni. Még 21-én este azt mondtam a feleségemnek: ha azt mondom, hasra, ne töprengjen, hanem tegye! Nem ezért, de csodálatos hangulat volt akkor! Valóban éltük a történelmet. Azóta is emlegetjük ezeket az élményeket. 22-én délután fél négykor Ceaușescu rezidenciáján is jártunk sokakkal együtt.
– Melyek voltak első lépéseid a decemberi események után?
– Folyton az RMDSZ-nél voltam, még a híres marosvásárhelyi események idején is késő éjszakáig. Feleségemmel elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe! Kaptam egy ajánlólevelet Király Károlytól, akinek ezért örök hálával tartozom s akihez Verestóy Attila révén jutottam el. Mivel Kolozsvárt továbbra is zárt városként kezelték, mármint a magyarok számára, 1990 tavaszán az országos RMDSZ kolozsvári ügyvezető titkára lettem. Ez fizetett, adminisztratív állás volt. Akkoriban a Domokos Géza–Szőcs Géza-tandem irányította a Szövetséget.
– Meddig maradtál ebben a tisztségben?
– Megtanultam ott, milyen kell, hogy legyen egy jó ügyvezető, azaz egy jó „titkárnő”. Amikor Kolozsváron a Mátyás-szoborral volt a cirkusz, két órán belül juttattam el Brüsszelbe a teljes beszámolót a történtekről. Akkor sikerült az RMDSZ mellé állítani az erdélyi magyar társadalom legjobbjait. Azután „rendszerváltozásra” került sor az RMDSZ-ben is. Jött Markó Béla és Takács Csaba. Akkor én, aki a régi garnitúrába tartoztam, kezdtem mind lejjebb és lejjebb csúszni. Végül négy gyerekkel kiraktak az RMDSZ-től.
„Létrehoztam a Nemzetépítő Platformot”
– Mit tettél ezután?
– Időközben letettem a tanári véglegesítő vizsgát. Így kerültem a tanügybe. Előtte is óraadó tanár voltam egy gimnáziumban. Úgyhogy volt, hova mennem. Azután egy évig a kolozsvári katolikus líceumnak voltam az igazgatója. És megyei elnöke a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Pártnak. Aztán az RMDSZ-en belül létrehoztam a Nemzetépítő Platformot. Megfogalmaztam akkor, mik a tényleges feltételei a román–magyar partneri viszonynak. Sorra vettem mindent, amit követelhetünk és elvárhatunk... Azóta hét Kolozs megyei líceum és az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium egy-egy diákja részére minden ballagásra eljuttatok egy könyvcsomagot, a legjobb történész és közösségépítő végzős diáknak.
– Mikor kerültél be a román parlamentbe?
– 2000-ben választottak meg képviselőnek. Négy évig tartott a mandátumom; másodszorra már nem hagytak labdába rúgni. Mindent megtettek a mieink, nehogy még egyszer sikerüljön. Próbálták leállítani a platform továbbműködését is.
– Hogy reagáltál te erre?
– Megyei szinten tovább tevékenykedtem az RMDSZ-ben. A pénzügyi megszorítások megszavazása után átkerültem az Erdélyi Magyar Néppártba. Toró Tiborral, Szilágyi Zsolttal azelőtt is egy társaságban voltam, Tőkés Lászlóval is jó volt a viszonyom. Az előző választásokon még képviselőjelölt voltam Kolozsváron a Néppárt színeiben.
– Még politizálsz aktívan?
– Mai napig követem az eseményeket.
– Kiléptél az RMDSZ-ből?
– Nem léptem ki. És ki sem rúgtak.
– Megharagudtál rájuk? Végül is átálltál Tőkésékhez.
– Tanáremberként, szeretek pontosan fogalmazni: ugyanott álltam akkor és ugyanott állok most is, mint a kezdetek kezdetén. Ugyanazokat a célokat szolgálom, ugyanazokat az elveket vallom. Azóta is azt mondom, hogy egység, egység, de nem mindegy, hogy milyen zászló alatt. Azokat a szempontokat, amelyeket megfogalmaztam, én nem adtam fel.
– Véleményed szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak van jövője?
– Jelenleg is tagja vagyok a távolból az EMNP-nek… Mi egy csomó régi reflexet hozunk magunkkal. Van, aki le tudja vetkőzni ezeket, van, aki nem. Ideológiára és politikai gyakorlatra is vonatkozik. Egy biztos, a távházasság sosem működött. És mindenképpen alkalmazkodni kell az új helyzetekhez.
– Diplomatikusan válaszoltál… Miket tartasz politikai pályád sikereinek?
– Nem tudok sikerről beszámolni. Azt mondom, hogy amennyire tőlem tellett, tettem a dolgomat, beleértve az erdélyi magyar egyetem kérdését. Talán nem támogattak eléggé abban, hogy a nyilvánosság elé kerüljön az, amit én a parlamentben elvégeztem. Kétségtelen, hogy egyesek számára kellemetlen és kényelmetlen voltam, de sohasem a magyar érdekek árulója. „A Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni”
– Tudományos munkásságodról mesélnél-e valamit?
– A politika hihetetlenül sokat vett el az időmből. Megtörtént, hogy négy évig semmit sem publikáltam. 1999-ben ledoktoráltam. Közben volt családalapítás, válás, forradalom, politizálás… A 19 bukaresti év alatt rengeteg anyagot gyűjtöttem. Most is vannak olyan témáim, amelyek arra várnak, hogy megírjam őket. Én ténylegesen középkorász vagyok, és intézménytörténettel meg művelődéstörténettel és középkori írástörténettel foglalkoztam. De néha kikukkantottam más korszakok felé is. Például, megírtam, hogy Kossuth Lajos díszpolgára volt Kolozsvárnak; ezt kevesen tudták. Még parlamenti képviselőként sikerült bepillantanom az ötvenes évek politikai pereinek irataiba; Wass Albert népbírósági perével, majd a Márton Áron- és a Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni. Mindig olyasmikről írtam, amikről a románok nem sokat tudtak, amúgy a magyar közvélemény sem sokkal többet.
– Tanítottál is Kolozsváron.
– Igen, eleinte óraadóként, majd egyetemi docensként. Bizánc történetét és magyarságtörténetet adtam elő a Babeş–Bolyai Egyetemen, no meg latin és magyar paleográfiát.
– A három közül melyiket szeretted jobban: a politikát, a kutatást vagy a tanítást?
– A tanítást és a kutatást nem lehet szétválasztani. A politikát azért műveltem, mert viszketett a tenyerem, amikor láttam, hogy nem azt csinálták, amit kéne, és nem úgy csinálták, ahogy kellene. Keményebben kellett volna föllépni. Nem fejjel menni a falnak és főleg nem prédikálok románellenességet, csak azt állítom, hogy sokkal határozottabban kellene kiállni a magunk dolgai mellett, és a románságot szoktatni azzal, amit mi jogosan elvárunk tőlük. Hosszú ideig senki sem beszélt erről… Én a szakmámat szerettem és szeretem most is. 2012-ben, ahogy betöltöttem a 65. évemet, nyugdíjaztak, de óraadóként még megtartottak az Egyetemen, hogy magyarságtörténetet meg paleográfiát tanítsak. Nem tartott ez sokáig; egy nézeteltérés után két lábbal rúgtak ki.
– Azt mondtad egyszer, hogy azért települtél át Tiszafüredre, mert szeretsz fürödni.
– Egyszer ott nyaraltunk, és nagyon megszerettük a Tisza-tót. Valójában egy csomó sikertelenség állt mögöttem, sehol sem kellettem és az sem, amit én képviselek. A Néppárt se nagyon mozgatott engem, egyszer sem kérték ki a véleményemet.
– Történészként van-e ars poeticád?
– Addig nem tudok írni egy témáról, amíg mindent, amit fel lehet hajtani róla, nem használtam fel. Erről az alapvető dologról nem tudok lemondani. És amit rendkívül fontosnak tartok: tisztán, hangfogó nélkül, pártállástól függetlenül beszélni a tényekről. Szerintem, gyakorlatilag a tényszerűség az, ami változatlanul kulcskérdés nálunk az identitástudat szempontjából. Még mindig nem mondunk el mindent, amit el kellene mondanunk múltunkról. Ez rendkívül elszomorító. Rém keveset teszünk azért, hogy erősítsük ezt a magyar identitástudatot, amelyet van és volna mivel táplálnunk. Egy kutatásitéma-katasztert kellene felállítani, hogy a fiatal kollégák tudják, mi mindent kellene kutatni.
– Nemrég előadást tartottál Aradon a Szoboszlay-perről. Készül egy nagyobb munkád?
– Egy kötetet készítek elő, melyben ki szeretném adni Szoboszlay Aladár fennmaradt írásait. Ha ezt sikerül kiadnom, talán meg fog változni a vélemény Szoboszlayról. Ugyanis pokoli, hogy napjainkban mennyire nem ismerik a tényeket, és hogy mennyi téveszme kering róla, szamárságokról nem is beszélve. „A Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam”
– Hogy érzed magad Magyarországon?
– Jól. Azt hiszem, a Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam, de Kolozsvár is hiányzik és Aradra is szívesen jövök.
– Mi köt Aradhoz?
– A fiatalságom, az iskola, az emlékek, a családom. És ezek visszahúznak. Néha elgondolkodom, és felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban jó volt, hogy elmentem? Bár, ki tudja, mi lett volna belőlem, ha itt bekerülök a helyi darálóba?
– Vannak kellemes gyermekkori emlékeid?
– A strand, az iskola, a tanulás, a Kultúrpalota könyvtára és a Választó utcai ház.
– Vannak még barátaid Aradon?
– Nincsenek. Talán Ujj Jánost sorolnám mégis közéjük. Ugyan az aradi magyar politikusok is azt tartották rólam, hogy radikális vagyok, de aradiakként mi csak szót értettünk. Különben nem is vagyok radikális, hanem „csak” nemzeti, de ezt ki is mondom.
– Tiszafüreden vannak barátaid?
– Nincsenek. Szakmai élet ott nem létezik, csak otthon. Pár emberrel tartom a kapcsolatot. Az én barátaim szerte vannak a világban… Új barátságok nehezen köttetnek. Ahhoz együtt kell futni, azonos vagy közeli pályán, hogy lássák az emberek egymást. „A politika kihasználja a történész munkáját”
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Változó korszakban élünk. Keresztény értékrend alkalmazására lenne szükség. Ettől egyre távolabb kerülünk. A magunk útját kellene járnunk, nem nyugati modelleket átvennünk! Testre szabott megoldásokat kellene találnunk!... Két irányzat áll szemben egymással: egy globalizáló és egy nemzeti. A nemzeti vonalon nem értek sem populizmust, sem nacionalizmust, egyszerűen azt, hogy ki-ki követhesse saját érdekeit, mindenki ápolhassa identitását. Hál’ istennek jelenleg Aradon ma is vannak, akik becsülettel képviseljék azt a közös értékrendet, közös nyelvezetet, ami nem csak az anyanyelv(!), és akik képesek felmutatni, hogy ez a város mit képviselt és mit produkált az évszázadok folyamán.
– Egyesek azt állítják, hogy a történelem tanítása, prezentálása szorosan kötődik a pillanatnyi politikához, és függ tőle. Erről mi a véleményed?
– Magamról beszélve, hangsúlyoznám, hogy én sohasem azt mondtam vagy tettem, amit más mondott, hanem azt, amit én hittem és gondoltam. A parlamenti éveim alatt sokkal többet használhattak volna történészként, de mások mindenhez jobban értettek. A történésznek a maga dolgát kell végeznie, függetlenül a politikától, de a történelem ismerete nélkül az eredményes politizálás elképzelhetetlen. A közösség számára a lényegi kérdéseket kell bemutatni mind a történelemből, mind a politika területéről. Jobb helyeken a politika használja a történész munkáját.
– Milyen terveid vannak?
– Még legalább három van, amelyeket meg kellene valósítani, mielőtt eltűnök ebből a világból.
– Éspedig?
– Van egy negyven éve dédelgetett témám Török Bálintról, a doktori disszertációmból a káptalan személyzet teljes listáját szeretném közreadni, ami sajnos kimaradt a könyvemből, és van egy, a magyar írásbeliség történelmével kapcsolatos meglátásom, amelyet ki szeretnék fejteni.
– Mondanál-e valamit családodról?
– Számomra a család a legszentebb dolog, ami létezik, ezen belül is a gyermekek. A gyermeknél szebb és jobb nincs. Sajnos, a politika miatt túl kevés időt töltöttem a családdal. De a lelkiismeretem tiszta, amit lehetett és amire képes voltam, megtettem a családomért. Mondom ezt annak ellenére, hogy állandóan az elveim után futottam.
– Sokat nézed a tévét?
– Végtelenül sokat, mert a politika nem hagy nyugodni. A sorsunk ettől függ.
– Boldog vagy?
– Nem tudom, mi a boldogság. A körülményekhez képest megelégedett ember vagyok, bár egyes kérdések, egyes dolgok most sem hagynak nyugodni. Ha elölről kezdhetném, ugyanazokat az elveket vallanám, ugyanazt tenném, de szeretném eredményesebben. Nem bánom a sok elvesztegetett időt. Az út végén sokkal világosabb, hogy mire nem kellett volna annyi időt fecsérelni. A „Chérchez la femme” rám szabott változata: „Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban, és helyet csinálni magunknak – mármint a magyarságnak – a világban.”
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

2017. szeptember 21.

Megjelent Borbély Imre postumus könyve
Borbély Imre az erdélyi magyar nemzetpolitika, az erdélyi autonómia következetes képviselője volt, egyben szemtanúja és alakítója a romániai magyar politikai életnek.
„Miért örült Göncz Árpád köztársasági elnök a trianoni diktátumnak? Mit gondolt Markó Béla, az RMDSZ elnöke Verestóy Attiláról, aki a legbefolyásosabb erdélyi magyar milliárdos. Miként próbálta a román hatalom megvenni és lekötelezni az erdélyi magyar politikusokat? Hogyan vált az RMDSZ a román politikai vezetés kollaboránsává? Mikor, kik és milyen célból vezették tévútra az erdélyi magyar ügyeket?”– többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ Borbély Imre postumus megjelent könyvéből, melyet Harc a nemzet érdekében címmel rendezett sajtó alá halála után a fia, Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke.
A könyvet a szerző szülővárosában, Temesváron mutatják beszeptember 23-án, szombaton 15 órától a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előterében, a Temesvári Magyar Napok keretében.
„E könyv ötlete közös barátunktól, Tóth Károly Antaltól származik, aki egyik beszélgetésünk alkalmával vetette fel, hogy ha apám kiutazna hozzá Göteborgba, akkor készítene vele egy mélyinterjút – írja a meghívóban Borbély Zsolt Attila. – Az ötletet tett követte, 2013 nyarán elkészült az interjú, aminek tökéletesítésén legépelése és kézhez vétele után Borbély Imre haláláig dolgozott. Úgy vélte, ebben a kötetben minden fontos gondolatának benne kell lenni, s e kötet nemcsak a múltról kell, hogy szóljon, hanem a jövőről is. Mindig akadt egy fontos kérdés, aminek még utána kellett olvasni, egy ötlet, amit ki kellett dolgozni. Így jutottunk oda, hogy a kötet megjelenésének annak főszereplője már nem örvendhet. Ellentétben azokkal, akik kézbe vehetik és eltöprenghetnek két nagy formátumú nemzetpolitikai gondolkodó beszélgetésén.”
Borbély Imre az erdélyi magyar nemzetpolitika, az erdélyi autonómia következetes képviselője volt, egyben szemtanúja és alakítója a romániai magyar politikai életnek. „Életút interjúja az erdélyi politikatörténet legizgalmasabb fejezeteibe kalauzol el minket, olyan folyamatokba láthatunk bele, amelyek eddig nem voltak ismertek a nagyközönség számára” – írja a könyv fülszövegében Szakács Árpád kiadó. aradihirek.ro

2017. október 30.

Hitvalló nappal zárta a reformáció emlékévét a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye
Bocskai István fejedelem szobrának leleplezésével és faültetéssel avatták fel Felsőboldogfalván a Reformációi emlékparkot, majd az udvarhelyi belvárosi református templomban úrvacsorai istentiszteleten adtak hálát a reformáció emlékévéért a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hívei és vendégeik.
Sűrű sorokban érkeztek szombaton az egyházmegye kis és nagy gyülekezeteinek képviselői a felsőboldogfalvi református műemlék templom körül kialakított Reformációi emlékparkba. Nyitányként elhangzott a 90. Zsoltár majd Reményik Sándor Csendes csodák című versét szavalta el Lajos Ágnes.
Munka, melléállás
Eddig ha elmentek is az átutazók a műemlék templom mellett, most munkával, melléállással új megvilágításba került, és megállásra késztet – összegezte Moldovan Radu helyi református lelkipásztor.
A közösségi térbe érkezőt a nagy tettekről való elmélkedésre hívják a pannókon összefoglaltak, és végigkísérik a reformáció európai, magyar és erdélyi évszázadain. Ugyanakkor bepillanthatunk általuk a reformátorok és az erdélyi református fejedelmek életútjába. A szövegek létrehozásában közreműködött Bekő Anna, Benedek Tünde, Capcalo Dániel, László László, Fehér János, Sógor Géza, Magyari Hunor és Magyari Tünde – hangzott el az avatón. A munka nem ért véget, a gyepesítés tavasszal folytatódik, és két újabb szobor elhelyezését is tervezik. Az emlékpark feladatot is jelent: továbbvinni a reformációi örökséget.
Reformációi mérföldkövek
Dr. Bekő István Márton székelyudvarhelyi lelkipásztor címszavakba és lelkesítő gondolatokba foglalta mindazt, amire rátekintettek és amiért az 500. jubileumi évben hálát adtak: a világot megváltoztató reformációért. Kiinduló dátuma 1517. október 31-e volt, helyszíne a németországi Wittenberg, személye Luther Márton, irata a 95 tétel.
„A reformációt Isten Lelke továbbvitte.
Ezért aki Luthert mond, Kálvint, Zwinglit és Bullingert is mondania kell. Aki Wittenberget emlegeti, nem feledheti Genfet és Zürichet.
A reformáció megváltoztatta a magyarságot. Történelmet és jövőt formáló tényező lett a bibliás és zsoltáros hit – mondta Bekő István Márton. Történelem, nyelv, hit, kultúra, felemelkedés, jelen és jövendő, mindezek együtt benne vannak a reformációban. Az esemény és annak hatása összetartozik: megújította a 16. századi egyház hitbeli és teológiai életét, és évszázadokra meghatározta azt. Isten igazságosságának gondolata hozzájárult a felszabadulás, a megbocsátás és a kegyelem átéléséhez, amely teljes mértékű hitbeli-lelki változást eredményezett. A reformáció eredményezte az egyén Isten színe előtti személyes felelősségvállalását. Az egyetemes papság elve kihatott a kegyességre, az oktatásra, a politikára, a családra és az egyén életének változására. A Biblia kiemelt helyre került. Már nem pusztán forrása a kegyes életnek, hanem egyben mérőzsinór az egyház és hívő számára, hogy hite és cselekvése megfelel-e küldetésének.”
A bibliafordítások által a reformáció alapvetően hozzájárult a nyelv alakulásához, ezért nyelvesemény is.
Továbbvinni
Teljesen új, bibliai alapú egyházszervezet jött létre. Az iskolák alapítása is elválaszthatatlan a reformációtól. A reformáció mentén államszövetségek alakultak, amelyek egymás segítségére siettek veszedelmek és háborúk esetén. Hathatós politizálást és választ eredményezett az Oszmán Birodalom terjeszkedése idején. A református hit megtartó erőnek bizonyult a megszállások ideje alatt. „Magyarság és erdélyi lét tekintetében bátran állítjuk, hogy a reformáció egyházai mindenkor a nép megmaradásának szolgálatában álltak. Mit kezdünk ezzel az örökséggel ma? Amiképpen az egykoron megreformált keresztyén hit választ adott az emberek kérdésére és bibliai megoldást nyújtott égető problémáikra, azonképpen ma is. (…) Hűek maradunk a Krisztusban megjelent örömhírhez, a bibliai alapokhoz, és folyamatosan meg akarunk maradni és megújulni azon az örökségen, amelyet elődeink nekünk hátrahagytak. Alázatosan kérünk Istentől további kegyelmi időt és jövendőt e népnek. Mert tudjuk, hogy ma is igaz az apostol vallomása, amely Bethlen Gábor hagyatéka s egyházunk jelmondata: ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Szoboravatás
A visszaemlékezés után Farkas Balázs szavalt, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke összefoglalta a jubileumi év lelki és hitéleti megvalósításait. Együttléteinkben erő van – nyomatékosította. A múlt és jövő határmezsgyéjén a park- és szoboravató áldásban kérte, tegyünk tanúságot a szüntelenül Istent kereső lelkületről.
Majd az egyházkerület és az egyházmegye főgondnoka leleplezte Bocskai István szobrát, Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi művész alkotását. Zilinszki Nóra éneklése után köszöntőbeszédek hangzottak el. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Erdélyi Osztályának vezetője a kilencszáz éves templom udvarának csendjében a reformáció öt tétele alapján az önmagunkra találást emelte ki. Nem a bezárkózás, hanem a jelenlét és a közösség felemelését jelentő cselekedetek teszik múlhatatlanná azt, amit elődeink megteremtettek. Köszöntőbeszédet mondott továbbá Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok, Sándor József polgármester, Verestóy Attila szenátor, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja és Borbély István, Felsőboldogfalva község alpolgármestere.
Örömlakoma
A Református Diákotthontól az egyházmegye új zászlaja alatt vonult a sokaság a székelyudvarhelyi belvárosi református templomba. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten közreműködött a Fundamentum zenekar és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa. Kató Béla püspök Ámosz prófétától választotta a reformáció alapigéjeként ismert isteni ígéretet: „felemelem Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán”. Eme sátor tartóoszlopa számunkra Krisztus – további építkezéseinknek erős és végleges megoldása. Az igeközpontú templomból kell kiáramolnia a hitvalló életnek a gyülekezetre, a családokra, a fiatalokra és mindenik közösségünkre, munkánkra. Szembe kell néznünk ugyanakkor a repedésekkel, betömnünk azokat, és az omlásokat Isten kőműveseiként kell újraraknunk. Erőt adó, fészekmelegű közösség tudja magához emelni a didergőt. Azért imádkozott, hogy új erőre kapjunk, adjuk át örökségünket, tudjunk közösen cselekedni az 501. évben is.
Úrvacsorai beszédében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor az örömlakomáról mint hálaadási alkalomról szólt. Azért, amit Isten tett ötszáz évvel ezelőtt, és hogy a jubileumon ennyien együtt emlékezhettek rá. Az öröm gyökere pedig, amit Isten mond és mutat az Úrasztalánál. Igaz életet ad. Amit tovább kell adnunk a családban és közösségeinkben, mert ott van a jövő, ahol Krisztus van.
Az istentisztelet után László Judit karnagy bemutatta a jubileumra készült lemezt, amelynek dalanyagát az új énekeskönyv alapján a gyülekezetek dalosainak közreműködésével a nyáron rögzítettek a székelyszenterzsébeti református templomban. A szeretetvendégség előtt mindent részvevőt megajándékoztak az egyházmegye templomait madártávlatból bemutató leporellóval, amely tartalmazza a református lét legfontosabb tudnivalóit is. Molnár Melinda / Székelyhon.ro

2017. december 5.

Ők a leggazdagabb romániai magyarok 2017-ben
A Capital TOP 300-as lista nyomán
Idén is összeállítottuk a leggazdagabb romániai magyarok listáját a Capital top 300-as listája alapján.
Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, a Capital 2017-ben immár 15. alkalommal állította össze a leggazdagabb romániaiak top 300-as listáját. Idén a listára 11 romániai magyar fért fel, kettővel kevesebb, mint az elmúlt évben. A leggazdagabb romániai magyar idén is a román sajtó által „arc nélküli milliomosnak” becézett Teszári Zoltán. A nagyváradi üzletember vagyona idén az összesített lista harmadik helyére volt elég.
1. Teszári Zoltán (3. a leggazdagabb romániaiak listáján)
Vagyon: 550–570 millió euró Életkor: 47 év Lakhely: Bihar megye, Budapest
Teszári Zoltán soha nem adott interjút, az egyetlen ismert nyilvános szereplése is 2002-re nyúlik vissza, amikor egy üzleti gálán „Az év reménysége” díjjal tüntették ki. Azóta fotót sem igazán készítettek róla, a 15 éve kapott díjra azonban nagyon rászolgált. A tavalyi listán negyedik volt, idén viszont már felfért a dobogóra is: ő Románia harmadik leggazdagabb embere, és a leggazdagabb romániai magyar.
Teszári 47 éves korára egy valódi vállalatbirodalmat épített fel, valószínűleg ő az a milliomos az idei listáról is, akinek a vállalatai a legtöbb romániai háztartásnak nyújtanak valamilyen szolgáltatást. Az idén a tőzsdére is bevezetett Digi Communications nevű vállalat által ő az egyik legdinamikusabban fejlődő telekommunikációs cég, az RCS&RDS tulajdonosa. A Digi leányvállalatai által Magyarországon, Olaszországban és Spanyolországban is jelen van. A vállalat bevételei 2016-ban elérték a 842,8 millió eurót, a bevételek 72,7%-a Romániából származik.
Teszári médiabirodalma elképesztő növekedést mutatott be az elmúlt 15 évben. Míg 2002-ben 700 ezer ügyfele volt a vállalatnak, az elmúlt év végéről származó adatok szerint az előfizetők száma már meghaladta a 12,4 milliót. Közülük 3,3 millióan kabeltévés, 2,5 millióan internetes, 3,9 millióan mobiltelefonos, 1,7 millióan vezetékes telefonos, míg 900 ezren műholdas tévészolgáltatásokra fizettek elő.
Az üzletember fiatalkorában cselgáncsozott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák előállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után Ovidiu Crișannal karöltve megalapította a Kappa nevű céget, majd nem sokkal később létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.
2. A Mudura család (58.)
Vagyon: 85–90 millió euró Lakhely: Bihar megye
Az ingatlanszektorban és kereskedelemben tevékenykedő család vagyona enyhén növekedett a tavalyi 83–85 millió euróról 85–90 millió euróra. Muduráék 2017-re tervezték befejezni azt a nagyváradi Înfrăţirea üzem helyébe épített plázát, iroda- és lakóházakat is tartalmazó ingatlanfejlesztést, amelynek becsült értéke a Capital szerint elérheti a 60 millió eurót. A család tulajdonában van Nagyvárad első plázája, a 2002-ben megnyitott a Lotus Center, amelynek tavalyi árbevétele elérte a 8 millió eurót.
A család azt követően vált széles körben ismerté Romániában, hogy a kilencvenes évek elején idősebb Mudura Sándor elsőként kezdte értékesíteni a hazai piacon a Ferrero termékeit, köztük a Kinder tojásokat, és a Tic-Tac cukorkákat. Ifjabb Mudura Sándor édesapja halála után, 2014-ben átvette a család tulajdonában levő vállalatok vezetését.
3. Pálfi Miklós (96.)
Vagyon: 55–60 millió euró Életkor: 59 év Lakhely: Bukarest
A Romaqua csoport alelnöke és kisebbségi részvényesének (a cégcsoport részvényeinek 30,7%-át birtokolja) vagyona a tavalyi 44–46 millió euróról 55–60 millió euróra nőtt. Az iparágában piacvezetőnek számító vállalatcsoport tulajdonában olyan ismert márkák vannak, mint a Giusto üdítő, a Quick Cola, a Stânceni ásványvíz, vagy az Albacher sör, de a portfólió messze leghíresebb brandje a Borszéki ásványvíz.
Pálfiról és a vállalat többségi tulajdonrészét birtokló Creţu családról tavaly is azt írtuk, hogy körülbelül 220 millió eurót fektettek a vállalatcsoport modernizálásába 1998-tól. A vállalat árbevétele 2016-ban elérte a 154 millió eurót. Pálfi Miklós a Progresiv magazinnak adott interjúban elmondta, hogy 2016-ban fordult elő először, hogy a tulajdonosként kapott osztalékot felvette, a korábbi években mindig az osztalék újrabefektetése mellett döntött.
4. Verestóy Attila (115.)
Vagyon: 49–50 millió euró Életkor: 63 év Lakhely: Hargita megye
Az RMDSZ szenátora a Capital szerint feltehetően a leggazdagabb romániai politikus. Verestóy vagyona nem változott az elmúlt évhez viszonyítva, jelentős része továbbra is tőzsdén jegyzett vállalatok részvényeibe van befektetve. Nyáron letett vagyonnyilatkozata szerint Verestóy 1,04 millió euró értékben birtokol Transgaz, 333 ezer euró értékben pedig Romgaz részvényeket. A Capital szerint a szenátor tőzsdei befektetéseinek összértéke eléri a 9,56 millió eurót, különböző számlákon tartott pénzének összértéke pedig a 7,02 millió eurót, emellett 11 ingatlan tulajdonosa is.
5. Gadola István (158.)
Vagyon: 35–37 millió euró Életkor: 64 év Lakhely: Kolozs megye
A Capital szerint nem változott az elmúlt évhez viszonyítva Gadola István vagyona. A kolozsvári üzletember 2011-ben adta el a két társával alapított Energobit nevű vállalat többségi részvénypakettjét, a sajtó szerint Gadola akkor körülbelül 20 millió eurót kapott az eladott tulajdonrészért. Ebben az évben viszont bejelentették, hogy Péter Pállal és Ioan Soceával tőkeinjekciót hajtanak végre a vállalatnál, és szorosabbra fűzik a cégvezetéssel való kapcsolatukat.
Gadola a tőkepiacon is aktív befektetőnek számít, körülbelül 10 millió euró értékben birtokol részvényeket, amelyek saját bevallása szerint 7-8 százalékos hozamot hoznak évente. Gadola emellett tavaly azt is bejelentette, hogy egy ingatlanberuházás részeként lakóházakat és plázát is tartalmazó épületegyüttes felépítését tervezi a kolozsvári Vágóhíd térre (Piața Abator).
6. Pászkány Árpád (183.)
Vagyon: 31–33 millió euró Életkor: 46 év Lakhely: Kolozs megye
Az összesített listán két helyet lépett előre, és vagyona is körülbelül 2 millió euróval nőtt az elmúlt évhez viszonyítva Pászkány Árpádnak. A kolozsvári ingatlanbefektetőt pedig bírósági felügyelet alá is helyezték idén, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság (DIICOT) a Kolozsvári CFR futballklub vagyonának hűtlen kezelésével gyanúsítja.
Az üzletember több ingatlanfejlesztő vállalat, tanácsadó cég, és IT vállalat tulajdonosa is. Az első millióját samponok és dezodorok értékesítéséből megszerző Pászkány Kolozsvár egyik legjelentősebb ingatlanberuházójának számít, emellett médiavállalatokban is érdekelt.
7. Szász testvérek (219.)
Vagyon: 26–28 millió euró Lakhely: Maros megye
Jó évük volt – röviden így foglalja össze a Capital Szász Orlando és Roland 2017-es esztendejét a Capital. A tulajdonukban levő munkavédelmi eszközöket értékesítő Renania árbevétele elérte a 26,2 millió eurót, a vállalat nyeresége pedig 3 millió euró volt 2016-ban. A két évtizedes múlttal rendelkező vállalat piacvezető Romániában a munkavédelmi eszközök értékesítése és a szaktanácsadás terén. A cégnek Bukarestben, Iaşi-ban, Craiován és Temesváron van munkapontja, Magyarországra, Bulgáriába és a Moldvai Köztársaságba exportálnak termékeket.
8. Bara Levente (225.)
Vagyon: 26–28 millió euró Életkor: 41 év Lakhely: Fehér megye
A listára először tavalyelőtt került fel, idén pedig már a 225. helyen van Bara Levente, a Fehér megyei Supremia Grup nevű élelmiszeripari vállalat alapítója. Az előrelépés fő oka, hogy Bara idén márciusban eladta cégét a francia Solina csoportnak. Piaci források szerint az üzletember 30 millió eurót kapott a vállalatért. Arrafele a vállalatoknak úgy tűnik nagy a keletje, a Szászsebes-Torda autópálya közelében levő Supremia a negyedik olyan Fehér megyei vállalat – az Albalact, a Phart Tec és a Alpin 57 Lux után –, amelyet külföldi vállalatcsoport vásárol fel az elmúlt időszakban.
9. Pál Dénes és Melinda (228.)
Vagyon: 26–28 millió euró Lakhely: Hargita megye
A Pál házaspár először szerepel a listán. Pál Melinda és Dénes 23 éve néhány társukkal tették le a Melinda Impex alapjait. Néhány évvel később családi vállalkozást csináltak cégből, miután felvásárolták a tulajdonostársak részesedését. A család tulajdonában jelenleg két vállalat van, a Melinda Impex Steel és a Melinda Impex Instal. A két vállalat üzleti forgalma elérte a 34 millió eurót a Capital szerint, mindkét vállalat 2 millió eurós profitot termelt.
10. Péter Pál (238.)
Vagyon: 25–27 millió euró Lakhely: Kolozs megye
Akárcsak Gadola István, Péter Pál is az Energobit egyik alapítója, 2011-ben a Capital szerint szintén 20 millió euróért adta el részesedését a vállalatban az Innova Capitalsnak. Péter Pál Gadolával és Ioan Soceával közösen tőkeemelést hajtottak végre a vállalatnál, amelynek vezetésével a jövőben szorosabb viszonyt fognak ápolni. Piaci információkra hivatkozva a Capital azt írja az összeállításában, hogy a tőkeinjekció eredményeként újra a három alapító számít az Energobit főrészvényesének.
11. Korponay Ferenc (256.)
Vagyon: 24–25 Életkor: 50 év Lakóhely: Máramaros megye
Enyhén növekedett az állategészségügyi termékeket árusító Maravet alapítójának, Korponay Ferencnek a vagyona. Két éve a Henry Scheni nevű nagyvállalat 50%-át felvásárolta a cég részvényeinek. A vállalat üzleti forgalma a tranzakciót követő évben 15%-kal emelkedett 2015-höz viszonyítva, és elérte a 27 millió eurót. Korponay – aki a tranzakció ellenére maradt a vállalat vezetője – korábban úgy nyilatkozott, hogy továbbra is nyitva tartják a szemüket az új lehetőségek iránt. Transindex.ro



lapozás: 1-30 ... 931-960 | 961-989




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998